Translate

2012. november 3., szombat

Vörös curry-s csirke rizikével


Lassan rizike telítettségünk alakul ki, de hát ez az ősz, és az erdő tele fantasztikus ízű és gyönyörű gombákkal, amik bár megbújnak az avar alatt, a kitartó szemek elől mégsem rejtőzhetnek el. És mi kitartóak vagyunk, sőt leszünk, mert Sára húgától holnapra is meghívást kaptunk egy kirándulással egybekötött gombaszedésre.  Sárga curry-t már kóstoltuk rizikével, most legyen egy piros curry.


Sára húgától van itthon egy kicsi, de annál szebb tyúkmell, ami náluk kapirgált az udvaron még nemrégiben. Házi tyúk, erdei gomba, ezt már el sem lehet rontani.
Nosza, hajszál vékonyan felszeleteltem a húst. Semmi pác, csak enyhén megsózva félretettem. A gombát vastagon felszeleteltem és lepirítottam friss zöldborssal, meg persze sóval.Vöröshagymát, kápia paprikát, sárgarépát és egy paradicsomot nagyobb kockákra vágtam.
Első lépésben a húst dobtam serpenyőbe és mindössze addig sült, amíg épp kifehéredett. Ennyire vékony szeleteknél ez épp elég és így biztosan nem szárad ki. Ezt félretettem.
Igen forró serpenyőbe olajat öntöttem és először a répát dobtam bele, mert annak kell a legtöbb idő, aztán jött a többi alkotóelem. Amikor a hagyma idei, túl friss és lédús szinte alig kell neki hő, egyébként eléggé lepuhul. A thai ételeknél azt tapasztaltam, hogy szinte minden zöldséget ropogósan esznek, ezért a pirításnál nem szabad túlzásba esni. Inkább ropogjon, mint sem. Ahogy a zöldségekkel végeztünk, mehet bele a hús és a gomba. Rögtön utána mehet bele a piros curry paszta ízlés szerinti mennyiségben, de mondjuk egy-két evőkanállal, Érdemes a serpenyő szélére tenni és ott elkeverni kevés kókuszkrémmel. Ha feloldódott mehet bele a többi kókuszkrém, kb. 2 dl. Ezt elég összemelegíteni, sokáig főzni kár lenne, mert lepuhulnak a zöldségek. Hát mit mondjak, volt sikere.


1 megjegyzés:

Unknown írta...

Régõta keresem a vörös thai curry titkát. 10-ből 9-szer a paszta pirítása az első lépés a receptekben… Kipróbáltam és szvsz elég autentikus lett. Akkor most az elején kell pirítani, vagy később? Esetleg nem is kell pirítani? :)