Translate

2012. december 4., kedd

Borjúsült mogyorószósszal és mangósalátával

Szeretem a mangót, pláne akkor, ha sikerül napon érett gyümölcsöt szereznem. Ennek az íze össze nem vethető a zöld és piros foltos, multikban kapható változattal. Az is finom, de ez fenomenális. Már jött is a gyümölcsből áradó üzenet, hogy saláta akar lenni. Méghozzá olyan, ami húsok mellé való.
Lehet ennek nem engedelmeskedni?


Naná, hogy azon nyomban szaladtam lilahagymáért és szépséges vékony szeletekre vágtam. A mangót ennél lényegesen nagyobb szeletekre vágtam. Kevés sóval és borssal megszórtam és ráöntöttem egy fél citrom levét. Végül néhány szál friss koriandert vágtam bele . Ennél  többet nem is igényel. Az édeskés és meglehetősen fűszeres gyümölcs íz remekül passzol a hagymához.

Egy darab marha fehérpecsenyét jól megszórtam durvára darált borssal és bedobtam a sütőbe. Szerencsémre a sütőhöz van egy maghőmérő, így elég volt beállítanom hogy, mennyire legyen angolos, vagy éppen átsült. Ez a kényelem, kérem. A sütő jelzi, amikor a belseje épp olyanra sült, ahogy szeretem. Én a közepesen átsült változatra szavaztam. Mivel Sára nem eszik semmi véreset, se rózsaszínt neki fel szoktam az ilyen húsokat szeletelni és mindkét oldalát megpirítom egy serpenyőben.

A lényeg a húshoz készült mogyorószósz volt. Egy maréknyi sós mogyorót péppé daráltam és további fél maréknyit egy rongy alatt kissé megpüföltem egy klopfolóval, hogy darabos legyen.    Mogyoróhagymát egészen apróra vágtam kevés, friss kurkumával egyetemben. Ezeket mogyoróolajon megpirítottam, majd felöntöttem kókusztejjel és locsoltam bele annyi halszószt, hogy kellően sós legyen. Beleszórtam a mogyorót és összerottyantottam.

Hogy gabona is legyen az ételhez, hagyományos cous cous-t készítettem. Ide semmi trükk nem kell. Annyi vízzel kell felönteni, hogy kb. egy centire , de nem jobban ellepje a tűzforró víz. Kell bele só és, ha valaki akarja, akkor fűszerek. Nekem jó volt így egyszerűen. A mangó, a hagyma és mogyoró íze remekül harmonizál hozzá. A hús adja a masszív harapni valót és a borsos ízt, a cous cous pedig egybeolvasztja az egészet.

Hozzávalók:
mangó
lilahagyma
korriander
citrom
fehérpecsenye
sósmogyoró
mogyoróhagyma
friss kurkuma
mogyoróolaj
kókusztej
halszósz
cous-cous

2 megjegyzés:

Kisildi írta...

Nos, ez egy nagyonis kedvemre való fogás! Mind, mind elpusztítanám!

Műkedvelő Hedonista írta...

Jó kedvet szereztél nekem. Örülök, hogy tetszik. Ez egy nagyon buja étel. A mogyorószószt mindenhez enném.