Translate

2013. január 24., csütörtök

Gyógyír saláta négy napi zabálás után


Négy és fél napig borzalom volt az életünk. Ezt eleinte nem így gondoltuk, de sejtettük, hogy ide vezet a jó szándékkal kikövezett út. Egy - hangsúlyozottan - nem bulizós céges rendezvényen voltunk. Hihetetlen figyelmet és koncentrálást igényeltek ezek a napok. Igaz, ennyi érdekes és sok tapasztalatot jelentő élményben alig van része az embernek. Csak úgy úszkáltam a zavarosban és a kiszámíthatatlanban. De hát ezt választottam. Még az esti wellness is munka volt. Ám ez gyalog galopp volt ahhoz képest, hogy egy kacsacombot leszámítva végig a disznótorozás jegyében etettek bennünket. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az étterem séfje nagyon értett ehhez a témához, ízesen, jól főzött.

Zsír pörccel, majd leves és pacal és velő, majd kolbász és sült vér, majd oldalas és hurka és édesség hegyek. Azzal nevettettem meg a többieket, hogy elmeséltem nekik a négy nap paradoxonát, ami a következő: azért tömöm magam rendületlenül, hogy végre hasmenésem legyen és megkönnyebbüljek. Idővel összejött, de három nap kellett hozzá.

Még soha nem vártam ennyire, hogy ne kelljen ennem. Igen fűszeresen is szeretek enni, de ennyire nehéz ételeket alig fogyasztok. Mennyei anyám, mekkora erős pasi vagyok!!! Túléltem, de legközelebb megtagadom az engedelmességet.
A lényeg, hogy hosszú kihagyás után a Műkedvelő visszatért és dolgozik a konyhában!

Jut eszembe, ma véglegesedett, hogy márciusban egy séf felkérésére a " Blogger és a séf " címmel vacsoraestet szervezünk egy belvárosi étteremben. Ez az első felkérésem, de azóta már van másik is. Rettentően örülök neki. Az igazi középkor receptjeit vettem elő, amit kissé modernebb technikákkal készítünk el, korhű alapanyagokkal és fűszerekkel. A receptek Mátyás előttiek. Mindketten kijövünk a konyhából és a vendégekkel töltjük az estét. A többi legyen titok. Lesz pástétom, zöldség, liba, bárány, egy érdekes meglepetés falat és két ötletes édesség. Nem a kézzel-lábbal evés a lényeg, hanem az ízek harmóniája, a borok és a sok érdekes történet.

Ma este salátával vígasztalódtunk. Jégsaláta, vacak téli paradicsom, édes hagyma, paprika.  Ezeket összekevertem citrom levével és olívaolajjal. A tetejére saját aszalású koktélparadicsom, mozzarella golyók, szuper kicsi olívabogyók és igazi extra minőségű szardellák. Egy kis bors az íze kedvéért és irány a pocak.


2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A hasmarsot bármikor elő lehet idézni,csak egy kanál zsírt vagy egy kanál olajat kell reggelire, netán éhgyomorra fogyasztani :)

Műkedvelő Hedonista írta...

Ha nem is reggelire, de a kanál zsír folyamatosan megvolt.