Translate

2013. március 22., péntek

Víz és ég leves



Ilyen Isten verte napon, mint a mai, amikor még a gondolatokat is kifújja a szél az ember fejéből, valami melegítő étel kell, mondjuk egy forró leves. Bár, ha jobban belegondolok van akit a hideg ráz, ha egy rák néz vele farkas szemet a tányérból.
Hát, azoknak valóban nem ez lesz a meleget adó leves, de nekem igen.
Az édesvízi tarisznyarákot nem a húsért szeretjük, mert az az amiből igen kevés van neki. Viszont ezek a pici rákocskák igen finom leves alapot adnak, amihez hozzápakolva egy-két finomság, máris tökéletes étel kerekedik.

Azon gondolkodom, hogy milyen címe legyen ennek az ételnek. Tenger gyümölcsei leves kilőve, hiszen édes vízi és tengeri is, mert a garnéla sem maradhat ki belőle. Lesz itt még egy kis fürj tojás is... szóval nagy a kavalkád. Legyen mondjuk víz és ég leves. Ez jó lesz.

Egy lábost teletettem vízzel, csillagánizzsal és szegfűszeggel ízesítettem. Persze sót is tettem hozzá. Fél óra múlva szépen kiáznak az ízek a fűszerekből. Ekkor kivettem a leves egy részét egy másik lábosba és beledobtam a rákokat. Azért tettem ezt, mert a kis tarisznyarákok időnként kiengednek némi fehérjét, ami bár finom, nem túl kellemes látvány. Olyan, mint amikor tojást keverünk a levesbe. Ezzel a módszerrel ezeket a fölösleges részeket simán szűrővel fel lehet fogni, amíg visszaöntöm a lét az eredeti levesbe. Aztán persze a rákokat még visszateszem a levesbe fél órát főni. Azalatt a páncél kiengedi minden finom aromáját.

Amíg a leves alapja főtt, felszeleteltem két zellerszárat és lemostam egy maréknyi szójacsírát. Előkészítettem egy kis garnélarákot és kalmár csápot, illetve megfőztem pár fürjtojást, de csak annyira, hogy a sárgája még folyós maradjon. A fél óra leteltével a levesbe tettem egy csomag udon tésztát, ami két-három perc alatt megpuhult. A zellert a rákokat és a csápokat is hozzá tettem. Egy-két percnél több főzést nem igényelnek ezek sem.

Tálaláskor a zeller friss leveleiből és újhagymából szórtam  levesbe. A fürjtojás is a tálalás része. Amikor kettévágja az ember a sárgája belefolyik a levesbe és finom ízt és krémes állagot kölcsönöz neki. Akit zavar, hogy a leves ettől zavarossá válik egyszerűen kapja be a tojást és kanalazzon hozzá egy kis levest, a tojást harapja szét és élvezze a frenetikus hatást.

Tudom sokaknak bizarr lehet ez a sok herkentyű, nem beszélve az egész tarisznyarák látványáról, de az vitathatatlan, hogy szuper ízletes leves és legfőképp könnyed ízvilágú. Aki szereti a savanykás ízeket nyugodtan nyomjon bele egy cikkely citromot. Csodát tesz vele.

Könnyű étel, ami mégis felmelegít ezen a szeles napon.

Hozzávalók
édesvízi tarisznyarák
garnéla
kalmár
udon tészta
csillagánizs
szegfűszeg
zellerszár
szójacsíra
fürj tojás

Nincsenek megjegyzések: