Translate

2013. október 26., szombat

Mogyorószószos tészta rákkal


Vegyünk egy adag ázsiai száraz tésztát. Nem elemezném, hogy milyet, mert szerintem a nagy választék szinte minden darabját szeretem. Jelen esetben azt a tésztát használtam, ami a zacskós kínai levesekben található. Az ízesítés nem egy bonyolult dolog. Kell egy szószt készíteni mogyoróvajból, kis kurkumából a színe miatt :) , világos szójaszószból, kis cukorból, némi halszószból, egészen kevés chiliből és némi kókusztejből. Ha van otthon mogyoróolaj, akkor azt érdemes beletenni, mert istenivé teszi az ételt.

A tésztát mindössze ki kell főzni, vagy ha olyan fajta, akkor kellő időre beáztatni. A rákokat olajon serpenyőben meg kell pirítani és a tésztához adni. Apróra vágott gyömbért olajon meg kell futtatni majd csíkokra vágott répát adni hozzá és két percig pirítani. Persze ez nem kötelező, de volt még nekem a múltkori fokhagymaszárból és azt is hozzá pirítottam. Eztán mehet rá a szósz. Kevergetés-kavargatás, tálalás és  tetejére mehet az elmaradhatatlan koriander. Ha valakinek sikerül olyan korianderhez jutni, aminek a gyökere is megvan, akkor azt érdemes a rák pirításának a végén a serpenyőbe dobni, mivel ez a koriander legízletesebb része. Tilos kidobni!!! Míg a levél pillanatok alatt elveszíti aromáját hő hatására, addig a gyökér nem. Remek plusz ízt ad a ráknak, de az egész ételnek is.

Ennyi. Együnk!

1 megjegyzés:

trollanyu írta...

Az az igazság, hogy irígylem Sárát, nagyon jó dolga van, minden nap ilyen finomságokkal kényezteted:) Nálunk a koriander tiltólistás, az én párom szerint metálos mellékíze van és rosszul van tőle.