Translate

2013. november 11., hétfő

Vizispenót több változatban


Szép lenne, ha azt mondhatnám, hogy a mai ebédem egy nagy adag vizispenót volt, de a valóságban ez úgy nézett ki, hogy volt vizispenót is az ebédhez.
Úgy szeretek ázsiai ételt készíteni, hogy egyszerre több féle fogás kerüljön az asztalra, mondjuk minimum három. Az ázsiai, távolkeleti népek egyszerre többféle ételt esznek, aminek legalább a harmada valamilyen zöldség féle. Persze, náluk az étkezés nem magányos dolog, egész asztaltársaságok esznek egyszerre, együtt. Így nem okoz gondot a sokféleség, hiszen mindenki mindenből eszik, nem lesz felesleg.

Ezeket a zöldségeket a jól bevált és sokszor emlegetett vietnami boltokban vásárolom. Itt olcsóbb, mint a kínai üzletekben, bár ott sem mondható drágának. A volt vigalmi negyed bejáratánál a Rákóczi téren a vásárcsarnok bal oldalán, kívül van egy kínai üzlet, na ott többnyire van pl. vizispenót is. Csak azt kell megtudni melyik nap jön a friss zöldség.

Egyébként ez a növény magról otthon is keltethető, gyorsan szaporodik és csak két dologra igényes: a melegre és a vízre. Nálunk vizihajnalka néven ismert. Ha csak egyszer is veszünk belőle, akkor jó tudni, hogy a szára simán gyökeret enged a vízben és hamar hoz új hajtásokat. Akinek van otthon kerti tavacskája és van benne mocsaras, alacsonyabb terület bátran ültesse ki. Szép növény. Mellesleg a hidegebb idő beálltával elkezd virágozni.

Már november közepe van és a tavunkban van egy növény, ami nyáron nem erőltette meg magát, de szeptember óta megállás nélkül, naponta hoz új virágot. Azért valljuk be ez nem rossz látvány.













A fiatal hajtások a legjobbak. Ezek nyersen is kiválók, de némi hőkezelés, vagy sós vízben áztatás nem árt neki, mert a víz ugye gyakran tartalmazhat mindenféle embernek nem barátja élősködőt. Ez nem árt, ha távozik belőle. Az ilyen zöldségeket a legegyszerűbb módon szoktam elkészíteni. Két perc a gőzpárolóban, vagy gőz felett, majd mehet rá világos szójaszósz, vagy a kedvencem a tengeri ételekhez árult változat. Ez már önmagában elegendő.

Ha az ízeket erősíteni akarjuk és miért is ne, akkor pár csepp japán dashi kivonat csodát tesz, de tényleg. Ha nem ez, akkor szezámmag olaj. Ha serpenyőben készítjük, akkor érdemes olajon egy gerezd apróra vágott fokhagymát pár pillanatig pirítani, majd mehet bele az előbb említett valami, vagy valamik. Ami még jót tesz neki az a hidegen sajtolt mogyoró olaj. Esetleg némi alaplé is meghozza a gyümölcsét. Lehet fél percig blansírozni, majd egy előre elkészített szószba forgatni.
Bátrabbak essenek neki rákpasztával halszósszal is. Az sem rossz, de én maradnék az egyszerűbb szójaszósz, dashi és mogyoróolaj os változatnál. Egyszóval semmi extrázás nem kell ide. Mi nagyon megszerettük. Amire vigyázni kell, hogy a túlzottan hosszú hőkezeléstől igen rágóssá válik.

Nincsenek megjegyzések: