Translate

2014. szeptember 5., péntek

Nyúlpecsenye citrusos canellonival és sárgarépás édesköménnyel


Már említettem vidéki megpróbáltatásaimat és a kímélőnek egyáltalán nem mondható ételeket. Szívem szerint hosszú sorokban elemezném az eltöltött idő élményeit és a disznóvágás rám tett hatását, de Sára egy laza mozdulattal kivágta innen és közölte, hogy ezt majd máskor írjam meg. Talán igaza van, ezzel az élményemmel nem mondok sok újat így Karácsony táján.
Szóval, elmesélem, hogy mit ettünk Pestre hazaérve először. Könnyűnek látszó, de mégis nehéz dolog sikeredett belőle. Végülis fő a fokozatosság, nem lehet egy lépésben áttérni a nullkalóriás ételekre a folyamatos zabálásból.

Az étel alapjául egy egész nyúl szolgált, amit egy lefedett edénybe tettem megsózva, borsozva, sok sárgarépával, zellerszárral és egy deci fehérborral. Először 25 percig sütöttem 200 fokon, majd levettem a hőt 120 fokra és további másfél óra alatt vajpuhára sütöttem.

Túróval töltött canelloni lett a köret egyik fele. Felvertem három deci tejszínhabot, lereszeltem egy citrom, egy narancs és egy lime héját a levüket pedig kifacsartam. Fél kiló túróba belekevertem a citrus héjakat és a levet, sóztam enyhén és borsoztam, illetve előzőleg megdinsztelt vöröshagymát is kevertem hozzá. A canellonikat ezzel töltöttem meg, majd egy tepsibe helyeztem. Felöntöttem két deci tejszínnel és a már megsült nyúl pecsenyelevével és betettem a 160 fokos sütőbe. A tészta gyorsan puhult úgyhogy röpke 20 perc alatt készen is lett.

A köret másik fele pedig édeskömény lett. A köményt és vöröshagymát lehelletvékony, milliméteres szeletekre vágtam majd vaj és olaj keverékén hirtelen megpirítottam. Ilyenkor még frissen ropog, de a nyersességet klasszul elveszíti. Ha igazán finomat szeretnénk,akkor a vajat bizony nem szabad sajnálni. Mivel szerettem volna, hogy ne legyen nagyon színtelen, 4-5 centi hosszú, de milliméter széles sárgarépát is hozzá sütöttem. Ettől sokkal vidámabb lett a külseje.

Tejszín, vaj, tészta... nem könnyű. Miközben eszi az ember az étel könnyed, mint a selyem olvad a szájban és a citrusos tölteléknek köszönhetően szinte üdítően hat. Ám mégsem javaslom nagy adogok elfogyasztását, mert ez a könnyedség csak látszat, érzéki csalódás.

Hozzávalók:
egész nyúl
sárgarépa
zellerszár
fehérbor
túró
tejszín
citrom
narancs
lime
vöröshagyma
canelloni
édeskömény
vaj

Nincsenek megjegyzések: