Translate

2013. december 9., hétfő

Pirított garnéla grillezett cukkinivel

Az az igazság, hogy télen nem gyakran készítek cukkinit. Ez a zöldség nekem a nyár tartozéka. Túl könnyű a hideg, szeles napokra. Ilyenkor jobban szeretem a céklát, répát, diót, sütőtököt, csicsókát. Arról is leszoktam, hogy rendszeresen vegyek paradicsomot télen. Úgy sincs íze, akkor meg minek. Persze, az izraeli paradicsom az más, de az meg túlságosan sokba kerül. Ha paradicsom, akkor marad a jó kis napon érett, háztáji paradicsomból főzött paradicsom szósz. 
Na, de vissza a cukkinihez, meg a garnélához!

A gernéla farkakat hosszában kettévágtam. Ettől sütés közben szépen feltekerednek és szétnyílnak legyezőszerűen. Mutatósak lesznek és a nagyobb felület miatt több szószt, vagy fűszert képesek felvenni. Nagyon durvára darált borssal és sóval szórtam meg, majd kevés olívaolajon megpirítottam úgy két perc alatt. A cukkinit, mivel egészen kicsik, kb. tíz centisek voltak, mindössze félbe vágtam. Nagyobbak esetében érdemes negyedelni őket. Ezeket is elkezdtem olíva olajon pirítani, de csak annyira, hogy ropogósak maradjanak, majd a vége felé fokhagyma szeleteket tettem rá és kaprot, majd további egy percig hevítettem. A tűzről levettem és meglocsoltam fehér borecettel. Ezzel megadtam a savasságot is. Igen gyors és nem hizlaló vacsora lett belőle.


1 megjegyzés:

Elisabeth írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.