Translate

2014. január 22., szerda

Főzőest francia séfekkel a Bruno & Bruno-ban


Hol is kezdjem?
Talán ott, hogy hetek óta húzom-halasztom, hogy írjak erről a jó kis eseményről, ahol volt szerencsém főzni (na nem, mint híres francia séf, hanem lelkes gasztro blogger). A húzodozásom oka, hogy kis kesernyés íz vegyült az emlékeimbe, aminek nem a séfek, nem a Bruno & Bruno, hanem mi gasztro bloggerek vagyunk az okai. Védeni kéne a mundér becsületét, de bizony kilógott a lóláb.
Gyerekcipő az még, amiben járunk. A jó hír viszont, hogy járunk és lassan-lassan azért fel fogunk nőni. Végülis ennyi volt az én kesergésem oka.

Koncentrájunk immár arra, ami jó!

A helyszín a Bruno & Bruno étterem, amit Herceg Zoltán nyitott a Hegyvidék Központban. (A székesfehérvári 67 étterem is az Ő tulajdona.) Szóval, nem egy hirtelen ötlettől vezérelt "csináljunk éttermet" típusú helyről van szó. Az étterem modern, stílusos, tele fiatalos design elemekkel és nagyon jó a hangulata. Tökéletesen illik egy bevásárlóközpont könnyedségéhez.
Miért hívott a tulajdonos mintegy 30 bloggert és két elismert francia séfet az éttermébe, hogy együtt főzzenek? Sok oka van. A magyar gasztro bloggerek ritkán főzhetnek együtt séfekkel legyen az akár magyar, vagy francia, akiktől elleshetnek trükköket. Vajon, hol és hagyan fejlődhet tovább egy gasztro blogger, egy műkedvelő szakács? Hát ilyen események kapcsán! Én hálás vagyok érte, imádtam. Persze, épp ezért is írok most róla, hogy mindenki, aki olvas értesüljön arról, hogy van egy étterem, amit Bruno Bruno-nak hívnak, ahova érdemes betérni, mert komolyan veszi a főzést.
Naná, hogy szívesen teszem.

Hogy hogyan fértem a meghívottak táborába, anélkül, hogy agyonlájkolt, sztár-blogger lennék?
Hát, azért mert van annak is hely, aki most bontogatja a szárnyait, vagy éppenséggel egy szűkebb réteg érdeklődésére számot tartó ízvilágot képvisel, és arról ír. Persze azoknak kevesebb a hely, de a lényeg, hogy van. És ez is fontos. :-)
Köszönet ezért Jani Kingának, aki a rendezvény szervezőjeként meghívott.

A két francia séf:
Frédéric Gouteau cukrászmester és Christophe Dovergne mesterszakács, róla csak annyit mondok, hogy a Francia Kulináris Akadémia tagja és nem felsorolva az éttermeket, ahol dolgozott, azt az egyet megemlítem, ami kedves a szívemnek. Ez a Ritz. Van az étteremtől egy szakácskönyvem. Óh, de gyönyörű a hely és micsoda ételeik vannak. Nem volt még lehetőségem megkóstolni, de nagy vágyam.





Hammer Zoli barátomat is elhívtam a rendezvényre, aki ilyen szempontból kilógott, hiszen nem gasztro blogger, hanem egy jó nevű séf, aki nem régiben még három éttermet vezetett párhuzamosan, köztük az új Halászbástyát is. Ott állt mellettem, figyelt és csinálta, amit a francia séfek mondtak.
Christophe utasításai szerint részfeladatokat kellett végeznünk.
Én bevállaltam, hogy készítek egy vinaigrette mártást, de mustár nélkül. Citrom, só, bors, olaj. Granny smith almát kellett szó szerint milliméteres kockákra felvágni. Mese nem volt. Odafigyeltem és minden koncentrációmat bedobva természetesen sikerült is, hogy a kockák egyformák legyenek. Ezt kellett belekeverni az öntetbe némi durvára darabolt koriander levéllel. Christophe azt mondta,, hogy mindennek az alapja a jó arány beállítása.
Harmath Csabáról köztudott, hogy Franciaországban igen sokat élt. Az ő konyháján, az AHA cateringben már megfordultam párszor kisegítőként. Ez jó tapasztalat nekem. Pontosan tudom, hogy ami az én és magyar társaimnak megfelel, arra Csaba azt mondja, hogy tegyél még bele citromot és sót.
Hammer Zoli megkostolta a vinaigrett-et és azt mondta, hogy jó. Erre én visszaröfögtem, hogy teszek még bele citromot és sót. A kicsi dumál a séfnek :) Zoli ezt ellenezte, de én tutira mentem, ugyanis Csaba is a francia ízlést reperezentálja ebben a témában. Mondom Zolinak, hogy idehívom a séfet és megkostoltatom vele és figyelje meg mit fog mondani. "Tegyél még bele sót és citromot"!
Na, mit mondtam? Bocsi, a tapasztalat nyújtotta előny :)

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy szinte egyedül vagyunk a konyhában. Ledöbbentem. Minden blogger kiment az étterembe és iszogatta a finom Moet pezsgőt. Egy, csak egy valaki, pontosabban egy pár volt talpon rajtunk kívül e vidéken és ők a La cusine kizárólag francia ételekkel foglalkozó blog szerzői. Dalma és Dávid egy helyes fiatal pár. Dalma tele volt lelkesedéssel, kíváncsisággal és tanulni vágyással. Szerintem ez kell a gasztroblogger társadalomnak. Nem az a dolgunk mindössze, hogy megmutatjuk mit főztünk, hanem hogy tanuljunk, mert ez a hobbink és mindezt tovább adjuk azoknak, akiket a téma érdekel, de nem tudnak annyi időt erre rászánni, mint mi. Ők arról meséltek, hogy az a törekvésük, hogy a vilgörökség részeként nyilvántartott francia konyhát megismertessék a magyar emberekkel.

Nem bírom magamban tartani, na mindegy, leírom, mert annyira bosszant még most is. Azt gondoltam, hogy a résztvevők lelkesen és szorgosan fognak dolgozni a konyhában, egy nagyszerű lehetőségként fogják fel a meghívásukat, de nem. A bloggerek 80%- kint pezsgőzött, vagy beszélgetett. Nekem úgy tünt, hogy már nem volt mit tanulniuk egy neves francia séftől. Hát jól állunk tudásilag, kérem!?! Ez okozta az én keserű szájízemet. De most kiírtam magamból. :-) Tudtomra jutott, hogy többen azon morcosodtak be, hogy ennyi embernek kicsi volt a konyha. Igaz, de legalább megpróbáltunk volna igazodni a helyzethez. Ez van, ebből főzünk elv alapján.
Pl. itt a főttkrumpli, amit valljuk be, elég gyakran készít mindenki. A séfek a következő képpen készítették: a karikákat egy tésztaszaggatóval kellett kivágni egy vastag krumpliszeletből és egy serpenyőben kellett megfőzni zöldfűszerekkel együtt. Nyilván ez a látvány miatt van így, de valóban minden egyes krumplikarika egyforma lett és mi tagadás, így nagyon guszta és mutatós. Hihetetlenül alacsony lángon kell főzni, szinte épp, hogy bugyborékolt a víz. Ennek következtében a krumpli bár már teljesen megfőtt, mégis kissé ropogós maradt. Láttam, hogy az étterem szakácsa sem találkozott ezzel a módszerrel.


Az előétel egy sous vid tojás fehérbab pürével, sütőtök pürével, és ropogós baconnal készült. A séf megmutatta hogyan tálaljuk, de hozzátette, hogy mindenki tegye bele a maga stílusát. Magunknak kellett ugyanis tálalnunk. Mivel vettem már részt egy 420 és egy 480 fős tányérszervizes rendezvényen, tudtam mi a pörgés és azt is, hogy össze kellene dolgoznunk, hogy mindenki egy részfeladatot végezzen, de nem akartam az irányító szerepét átvenni. Az lett volna jó, ha majd mindenki magának tálal. Persze elvidámkodtuk a dolgot és én részemről minden tányért más stílusban állítottam össze. Volt amin Zolival összenéztünk és nevettünk, mert igencsak gáz volt. De volt pár remek darab is. Nagyon elhúzodott így az idő, hogy a segítség mondjuk úgy elpezsgett.

A francia séfek - akik egyébként séfeket és nem bloggerket képeznek - hangulata is alábbhagyott. Láthatóan nem teljesen értették a helyzetet. Nincsenek hozzászokva ekkora érdektelenséghez. Néhány desszert segítség hiányában el sem készült. Szomorú, de megérdemeljük. Minek törjék magukat, ha nincs rá igény.

És most érzem itt az írás végén a kesernyés hangulatot, de nem kell hogy ez eluralkodjon. Mert ez egy nagyon jó program volt, nagyon jó helyszínen, csupa odaadással és gondossággal készült, és én személy szerint gazdagodtam általa.
A főétel remek lett. Rombuszhalat kaptunk az említett burgonyakoronggal, cukkini szelettel, édesköménnyel, gyömbéres rizsropogóssal, rizs brulé-val és az általam kreált vinaigrette öntettel.


2 megjegyzés:

Gulyásleves nyakkendőben írta...

Imádom a Bruno & Bruno kreatív tálalásait.
Szerencsére egyszer én is részt vehettem egy gasztro előadással összekötött ételkóstolón a Bruno & Bruno-ban. Itt az előadás résztvevői nem bloggerek voltak, egyszerűen csak az étel, a gasztronómia szerelmesei, és ha az ember szerelmes, akkor a hibáival együtt szeret. Nem is látja azokat, teljesen elfogadó. Mit számít, ha kicsi a konyha, ha ott lehetnek a szerelmük, a főzés közelében. Így azt gondolom, hogy a francia főzőesten, csupán a l’amour hiányzott a résztvevőkből, mely a legfontosabb fűszer egy konyhában.
Sok sikert kívánok gasztro tevékenységedhez!
Rita

Műkedvelő Hedonista írta...

Köszi Rita! Ilyen módon megfogalmazva nem jutott eszembe mi lehetett a gond. L'amour :) Jópofa és igazad is lehet benne. Ezek szerint I'm in love :)