Translate

2014. január 11., szombat

Vajhalas lasagne

Időnként ráveszem magam a lasagne készítésére, de az a gondom vele, hogy utálok besamel mártást csinálni. Sok macera és sok idő. Van neki hamis változata is, de azt nem vállalom be. Így marad a sok macera a sok idővel. Bár ma éppen nem is akadt más elfoglaltságom, Sára dolgozott és ilyenkor nem lehet szólni sem hozzá. Épp besamel készítéséhez kedvezett az idő. Na, ja.

Szóval fogunk a nagykönyv szerint 45 gramm sima lisztet és ugyanennyi sótlan vajat. Előkészítünk 600 ml. tejet. Ezekkel az arányokkal érjük el a közepes állagot. Ez kell a lasagne-hoz. Ha hígabbat, vagy sűrűbbet szeretnénk, akkor nem a tej mennyiségét illik növelni, hanem a vaj és liszt arányát  csökkenteni. Ez határozza meg a sűrűséget. A híghoz 15-15 gramm kell, a sűrűhöz pedig 60 gramm vaj és liszt.

Fogjunk egy kisebb fej vöröshagymát és pucoljuk meg. Tűzdeljük meg 4 szem szegfűszeggel, tegyük a tejbe, rakjunk hozzá egy babérlevelet és forraljuk fel. Amint bugyog vegyük le a lángot és főzzük 4-5 percig, majd hagyjuk kihűlni.
Egy lábasban olvasszuk meg a vajat és adjuk hozzá a lisztet. Kevergetve addig melegítsük kis lángon, amíg halványsárga lesz. Ha megég kezdjük előről. :-) A tejből vegyük ki a fűszereket és adjuk a liszthez. A hiedelemmel ellentétben nem kell lassan adagolni. Nyugodtan öntsük bele mindet. Egy habverővel keverjük simára. Garantáltan nem lesz csomós a mártásunk.

Tegyük a lábast vissza a tűzre és közepes hőn melegítsük, amíg sűrűsödni és forrni kezd. Ekkor vegyük lejebb a lángot és 20-25 percig hevítsül, közben kevergessük, amíg szép sima és fényes lesz. Ha nem hevítjük eleget, akkor simán lehet zavaró liszt íze. A fényesség amúgy jó jele annak, hogy elkészült. A végén tegyünk bele fehérborsot és őrölt szerecsendiót.
Na, pont ez a bajpm vele, ez a sok macera.

A halat serpenyőben elősütöttem, majd szétmorzsoltam kézzel. A paradicsommártás nem tartalmazott semmi extrát csak jófajta olívaolajat, fokhagymát és friss bazsalikom levelet. A halat ennek egy részével összekevertem. A lasagne tésztalapokat rétegeztem egy tepsiben úgy, hogy egyszer a besamelt, máskor egy réteg halas paradicsomot fektettem rá. A halas részre nem átallottam vékony réteg mozzarella sajtot tenni. A tetejére tettem egy adag paradicsommártást, majd sajtot. Irány a sütő.

A tésztának minőségtől függően 30-40 perc elég szokott lenni. Tálaláskor a tányérra helyeztem egy adagot, majd mellé öntöttem egy jó adag paradicsommártást. Ennyi macera után azt mondom, hogy irány egy jófajta olasz étterem, de kérdem én kapok ott halas lasagne-t?
Netán olyan halból, amit én szeretnék. Szóval vagy megcsinálom magam, vagy nem eszek ilyet.

Hozzávalók
liszt
vaj
vöröshagyma
szegfűszeg
babérlevél
tej
paradicsomszósz
mozzarella
vajhal
olíva olaj
fokhagyma
bazsalikom

Nincsenek megjegyzések: