Translate

2014. április 4., péntek

Rántott marhapofa medvehagyma mártással, sült gnocchi-val


Most megint olyasmit készítettem, amihez hasonlóért már kaptam a cuki kis pofácskámra. Ez az ominózus rántott bélszín steak volt. Mondom steak. A játékom nem az volt, hogyan rántsak ki egy darab drága bélszínt, hanem hogyan készítsek el egy szaftos fél angolosra sütött, pihentetett steak-et ropogós bundában. Jelentem sikerült. Egyesek szerint ez bűn volt a bélszín esetében. Nekik az, nekem bocsánatos, sőt mézédes bűn, mely gasztro fejlődésem jeles állomása lett. Most az izgatott, hogyan lehet egy lassú tüzön vajpuhára sütött marhapofával ugyanezt eljátszani.

Szép csendben figyelem a mindent átható medvehagyma őrületet. Kijelentem, hogy semmi bajom vele, de azt gondolom olyan, mint Kasza Tibi. Mostanából mindenből ő folyik (és ehető, de nem nagy szám). Szerintem ez a növény a mai ultra felkapottságát két dolognak köszönheti ellenére annak, hogy íze számomra kissé tolakodó. Az egyik, hogy ez a tavasz hírnöke. A tél kiéheztette az embereket a friss, nem fóliasátras ízekre és ez bizony hozza a gyógyírt erre. A másik, hogy csak rövid ideig kapható. Na, jó legyen egy harmadik is: divatos. Például én ma szerveztem le, hogy egy zöldséges hozzon nekem egy rakás vöröshagyma szárat. Pontosabban azt a középső szárat, ami majdan a virágzatot hozza. Ezt ő is és minden más termelő kidobja, miközben nekem egyik kedvencem. Tavaly is ingyen adta. Vajon mi lesz, ha ez is divatba jön?

Lépést tartva a kor, meg a közimádat elvárásainak, most úgy döntöttem, hogy én is veszek egy csokorral és próbára teszem. Készítettem egy rakás pesto-t belőle, de csak a levelekből. A szárakat nem használtam most fel, az ment a hús ízesítéséhez. Abból lett a mártás.
De térjünk vissza a marhapofához, hiszen mégis csak e mellé kerül majd az a kis hagyma pesto.  Egy vaslábasban minden oldalát megpirítottam, majd sóztam, borsoztam és beletettem az egészen apró szeletekre aprított medvehagyma szárakat. Lefedtem és előszőr 220 fokon sütöttem 25 percig, majd 140-en folytattam amíg megpuhult. Ez alig két óra volt. Mind a hús és a szárak is elegendő folyadékot adtak, hogy a hús ne száradjon ki. Félidőben kivettem a szárakat és tejszínnel felöntve elkészítettem a mártást. A szebb szín kedvéért egy kis pesto is került bele.

Az elkészült húsokat kivettem és papírtörlővel leszárítottam. Liszt, tojás, morzsa, ahogy kell és irány az olajfürdő. Pár pillanat alatt készen is lettek. Ropogott a panír, ahogy az meg vagyon írva.
Azt is elmondom, hogy igazából ez egy fricskának indult. Ma az a nagy divat, hogy mindenben legyen valami lagyan krémes, valami ropogós állag, megfelelő savasság, és így tovább. A francért ropogjon nekem minden. Persze ha akarjuk a gulyás levesben is ropoghat a répa, meg a krémlevesben is lehetnek magok, de kérdem én ha kakaót szeretnék inni akkor tegyek bele kukorica pelyhet, vagy egy panna cotta már smafu, ha nem ropog valami a fogam alatt? Persze értem én a dolog lényegét és alkalmazom is, de nem gondolom, hogy ennek vezérvonalnak kell lennie.
Pont ma láttam egy vicceset. Egy húsbolt két nagy paleolit feliratú matricát tett ki a kirakatába. És igeeen!!! 100% paleo, hiszen csak húst tartanak :) Jó fricska :) Szóval a húsom belül omlós, szinte krémes és puha, de kívül roppanós. Wááááá!!!
Köretnek kacsazsíron pirított gnocchi volt. Várom a szidalmakat :)



Nincsenek megjegyzések: