Translate

2017. január 9., hétfő

Feketegyökér leves, kellevélbe tekert tőkehallal


Egy remek levest szeretnék most bemutatni. Nemcsak az a jó benne, hogy harmonikus ízeivel levesz mindenkit a lábáról, de a szemnek sem utolsó. A feketegyökér egy szuper finom alapanyag, bár kétségtelen, hogy utánajárást igényel a beszerzése. Fura egy szerzet, de megéri bíbelődni vele. Nyersen is finom, ropogós és édeskés. Valójában olyan, mint a fehér spárga annyi különbséggel, hogy elfogyasztása után nem pisilsz büdöset.

Hámozás után olyan lesz a mancsod, mint amikor gyermekkorodban ragasztóval játszottál, ugyanis egy ragacs folyik ki belőle. Igen nehéz lemosni. Aztán meg másodpercek alatt meg is barnul a levegőn. Ezért citromos vízbe kell tenni mihamarabb. De a jó hír, hogy főzve, párolva, sütve, grillezve, mindenhogy finom és egészséges is. Naná, hogy megterem itthon, de nem termesztik, így horror áron lehet beszerezni külföldről. Kár érte.

Szóval én cukros, sós és tejszínes vízben puhára főztem, majd pépesítettem. A halat megpároltam. Semmi fűszer, semmi plusz íz. Jó ez, ahogy a természet létrehozta, csak szálkát ne hagyjunk benne. Szép csíkokat vágtam belőlük. A kel leveleket pedig leforráztam, majd jeges vízben visszahűtöttem, hogy ne veszítsék el a színüket. a levelekből nagyokat választottam, mert a szár vastag közepét kivágtam, ugyanis csak a vékony részekbe lehet szépen betekerni a halat.

Szorosan a levelekbe tekered a hal csíkokat, majd folpack segítségével meg lehet formázni. Szépen fel kell tekerni, a végeit pedig jó sokszor megtekerni, így szépen felveszi az ideális formát. Ha sok levegő szorulna a follpack alá, akkor az első tekeréseknél megszúrod egy fogpiszkálóval és távozik amire nincs szükség. A hőkezelést én gőzpárolóban végeztem, de gőzölheted edényben is, vagy vízfürdőbe teheted, viszont az ne legyen forró, max gőzölögjön. A gyöngyözés alatt kell tartani valahol a vizet. Pár perc alatt a hal megfő. A vízből kiveszed és vékony pengéjű késsel egy gyors, hosszú vágással - nem oda-vissza kaszabolva - el tudod vágni kis darabokra. A tányérba helyezed a szépséges hal darabokat, majd egy helyes kis kancsóból a vendégeid előtt öntöd fel levessel. Magyarázzam, hogy miért????
Jó étvágyat hozzá!

1 megjegyzés:

orsi írta...

a tőkéhalat nagyon szeretjük mi is, de a feketegyökér levest nem merem bevállalni, helyette inkább zöldséges szárnyasaprólék-levest főztem estére, szalonnával a lidlkonyha oldaláról. annyi jó desszert van ott, meg főétel, meg saláta is, nézzetek be...