Gyalog kacsa az udvarból

Egy gyors érzelmi kirohanást még az elején megengedek magamnak. Nem akarok és nem is nagyon vagyok hajlandó ezentúl ipari szarokat a hasamba tömni. Nem érdekel az a hús, ami habár vonzó árával elcsábít a boltban, mert jó megvilágítás mellett, esetleg szép csomagolásban az eszem tovább gondolja, hogy ami szép az finom is. Meglehet finomnak is találom, mert ehhez az ízhez vagyok szokva. De vajon van-e valós tápanyag tartalma, testet-lelket építő ereje a 329 forintos csirkecombnak... Valaki eteti, levágja, feldolgozza, csomagolja, elszállítja a boltig, ott valaki a pultba teszi, de egy másik valaki még hasznot is számol az eladási árba, az üzletet fenntartják, világítják, télen fűtik. Hogy is jön akkor ez a remek ár?

Még ha a termelő ingyen adná a portékáját megérteném. És valószinüleg nem is kér érte sokat. De akkor miből tartja fenn a vállalkozását, aminek végtermékeként a "világ legboldogabb" állatait adja el? Én egy vidéket keveset látott gyerek vagyok, de vannak élményeim ettől függetlenül, sőt nemcsak magyar élményeim. És igenis meg tudom különböztetni a vacakot a jótól. Nem csak az ízre gondolok, hanem a hatására. Ha a vacsorám minden alapanyaga valóban tiszta áru, akkor evés után ki tudnám rúgni a ház falát, és nem úgy viselkedek, mint, az ipai vacak után, amikor is elcsigázva, fáradtan, a talán nem is sok ételtől mázsa nehezen nyűglődök életkedvemtől is megfosztva. A felkapott hentesek egy része (sajnos) azt állítja, hogy kiváló a csirkéje. És mi van, ha nem, csak mindössze egy fokkal jobb, mint a hiperes változata? Kicsit ízesebb, kicsit feszesebb, de van-e benne valós tápanyag? Hát, nem mindig sajnos. Tudom, hogy pénztárca kérdése (és kapcsolatoké is) hogy jobbat, vagy jót szerezzünk be, de kell egyfajta belső indíttatás és a lustaság nagyfokú hiánya, hogy jó alapanyagot vigyünk a szervezetünkbe. És ha arra van energiánk, hogy a nehézfémekkel terhelt halakat szidjuk, mint pl. a pangasius, akkor arra is legyen energiánk, hogy az ellenpropaganda kisfilmek mellé megnézzük azt is, amiben a NÉBIH a tévében elmeséli, hogy az itthon kapható pangasiusok egyike nem csak hogy egészségügyi határértéket meghaladó, hanem kimutatható nehézfémet sem tartalmaz. Ettől persze még én sem nagyon szeretem ezt a fajta halat, de ez már egy másik és hosszú téma. Apropó, csirkét eddig ki vizsgáltatott be??? Hol a videó????
Egyszóval ez a mai kacsa pont olyan, amilyennek lennie kell. Igazi "gyalog kacsa". Húsa mély vörös, feszes, Nem borítja irdatlan mennyiségű zsír, mert ugye mozgott és nem tömték. A mája ebből adódóan picike, de azért finom. Jól etették, sok idő alatt érte el a súlyát napfényen és levegőn egy nagyigmándi tanyán.

Nagy extrát nem csináltam a hússal. A mellet beirdalást követően serpenyőben először a bőrös oldalát megsütve körbe sütöttem, majd bedugtam 180 fokos sütőbe 6 percre. Utána a jól bevált tízperces pihenés melegen tartva a húst. Közben már forrt is a vizem, amibe kifőztem a nudlit. A mák egy érdekes sztori. Van egy kis település Ausztriában, amit Armschlag-ról átneveztek Mohndorf-ra, ami mákfalvát jelent. Itt terem a híres szürke mák, ami állítólag csak nekik van. Na és a fehér mákot is itt vettem, ami igazi csemege.

A nudlit kacsazsírba forgattam, majd ebbe a fehér mákba. És jöjjön a fő attrakció. Ahol dolgozom van egy vendég páros. Mosolygós emberek, akik nagy lelkesedéssel esznek jót és finomat. Egyszer csak megajándékoztak egy üveg borral, ami nagyon meglepett, de jól is esett. Aztán kaptam sajtokat, pálinkát, megint bort, reggelire hoztak libamájas szendvicset. Nem mondom, hogy nem hoznak zavarba ezzel a magatartásukkal, de igazán élvezem is. Megölelnek és szeretettel átadják, amit hoztak. Ahogy én is szeretettel főzök nekik. Egy kis mosoly, egy kis kedvesség mindkét részről és máris jobb a napod. A szakácsok a legtöbb esetben nem láthatók a vendég számára. Mondjuk én igen. Látom mi zajlik, a jót, és rosszat is. Azonnal érkezik a visszajelzés. Vagy mosoly formájában, vagy a miért is nem ette meg mindet kérdést elemezve. Én nem áttételes választ kapok a vendégtől a kollégáimon keresztül, hanem én kommunikálok velük. És mint látjuk ennek meg is van a maga értelme.  Visszakanyarodva, egyszer beugrott a pár egy nagy üveg cabernet sauvignon musttal. Soha nem szerettem a mustot, de ez valami zseniális. Jelenleg szörpként iszogatom. De a kacsa mellé beforraltam jó sűrűre. Mindössze egy porszemnyi sót adtam hozzá, semmi mást. Ez lett a mártás.
És ahogy fentebb leírtam, degeszre ettük magunkat mégis azt éreztük, hogy de jó.  De jó, hogy ez nem mindössze ízek élvezetéről szólt, hanem testet-lelket tápláló valamiről.