Csevapcsicsa mindenféle földi jókkal

Ezt most megkaptam. Az a szokásom, hogy amikor írok valamit a blogba, akkor megmutatom Sárának, hogy olvassa el és szóljon, ha valami nem érthető, vagy stílusos, netán túl sok. Tudni kell, hogy Sára, és ezt elfogultság nélkül mondom kiválóan fogalmaz. Nem akkora dumás, mint én, de remekül tudja írásba önteni a mondandóját. Régebben (sajnálatomra mára már nem), ha valami komolyat szeretett volna nekem mondani, vagy gondja volt velem, akkor mindezt leírta és odaadta. Ilyenkor volt időm a mondandóján elgondolkodnom. Most simán leugatja a fejem. Óhh, azok a régi, szép idők! Naná, hogy nem hagyom magam.

Mellesleg az eredeti bejegyzés az alsó hat sorból állt. Ránézett és csak annyit mondott, hogy írjak valami rendeset, mert ezt el sem olvassa. Ha szövegelek, az a baj, ha nem akkor meg az. Férfi sors :) Sárámmal két dolgot csinálunk, ha együtt vagyunk. Az egyik, hogy vehemensen vitatkozunk. Ő, vagy én beszólunk a másiknak. Én többnyire azért, hogy éreztessem vele milyen, amikor csesztet. Ez tudatos nálam. Mondhatni oktató jellegű. Ő meg mindenért. Persze, hogy tagadja. A másik alkalom, amikor megállás nélkül röhögünk, mert ilyenkor a csesztetés poénkodásban merül ki. Kreatívan froclizzuk egymást. Az nyer, aki ügyesebb és kellemetlenebb helyzetbe hozza a másikat. Persze rögtön jön a visszavágó. Aki elneveti magát és elismeri a másik nyereségét az a vesztes. Vagy fordítva? Aki kineveti a másikat az nyer? Vagyis saját magát. Nem is tudom...