Úgy szokott nálunk történni leginkább, hogy pénteken hazafelé menet a kocsiban felteszem a kérdést, hogy mit együnk a hétvégén. Ez mindig nehéz téma, de most egyetértettünk abban, hogy halakat készítsünk és nem durvulunk nehéz ételekkel. Szuper, minden van hozzá otthon, legfeljebb néhány zöldséget kell még megvenni, ami hazaútban is elintézhető.
Elégedett voltam, hogy nem kell szombaton a fél napot vásárlással tölteni. Az autópályára kihajtva egy "meki" mellett hajtottunk el és még a pályán sem voltunk, amikor Sára megszólalt: "úgy ennék hamburgert sültkrumplival. Persze, nem ma este, majd holnap."
Én meg nagy előzékenyen beajánlottam, hogy reggel elmegyek megvenni, ami kell, amit Sára rögtön el is fogadott. A feladatot még azzal extrázta, hogy ne darálthúst vegyek, hanem egész darabot és késsel vágjam apróra (anyácskádat! bocs, Magdi), hogy ne roncsolódjanak a rostok. Igaza van, de mégsem tudtam lelkesedni az ötletért.
Nesze neked szombati későn kelés, meg halas hétvége.
