Nem örülök. Alig egy órája még mogyorónyi jég esett kinn. Na, mindegy.
Azt gondoltam, hogy a húsvéti sonka lakomázás előtt legyen valami könnyed étel. Egyetlen érv szól ellene: addig képes enni az ember, amíg egy morzsa is van belőle és persze ilyenkor már hiába a könnyedség, ami sok, az sok.
Ennek van még egy magasabb fokozata is, amikor az ember (azaz én) jól begyorsít és féktelen falatozásba kezd, nehogy az asztal túloldalán a szintén villámgyors "ellenség" egy picivel is több finomsághoz jusson, mint én. Na ebben mondhatom remekelek. Egyesek szerint ilyenkor nem érzem az ízeket. Dehogynem!!! Olyan ez, mint a vizuális memória, csak nekem ízreceptor memóriám van. Hosszasan fel tudom idézni mit ettem :) így aztán siethetek , ahogy akarok. Na jó ebből egy szó sem igaz, de nehogy már visszafogjam magam és csak nézegessem, ahogy a másik élvezkedik az általam kiszemelt falaton.
