Griffonnal nehezített kalmár csápok némi tintahallal

Imádom, hogy lehet venni csak kalmárcsápokat fagyasztva. Ha egész kalmárokkal dolgozom, mindig komoly kérdés, hogy kinek hány csáp jut a tányérjára. Ezek az össze-vissza tekeredő lábacskák sokkal népszerűbbek nálunk, mint maga a test. Szóval, a csak csáp verzió tuti befutó. Ebédre bundázva készítettem, de azt gondotam, hogy az összes kiengedett alapanyagot mégis csak sok lenne így befalni. Megjegyzem, a befalást biztosan megoldottuk volna, de a túlevés garantált ebben az esetben.
Fogtam egy részét és félretettem vacsira. Naná hogy így meg kevés volt. A kalmár csápokat kiegészítettem vékony tintahal törzsekkel.

Ami miatt nem aggódtam, hogy ízben nem igazán térnek el és a testek igen zsengék, szóval pont illettek állagban is egymáshoz. Sára észre sem vette, hogy kereszteztem a dolgokat.
Elsőként a köret készült el, ami egy igazán finom apró szemű krumpliból és az ázsiaiak által használt vékony hosszú padlizsánból állt. Ez a rózsaszíntől liláig terjedő gyönyörűség a kedvenc padlizsán fajtám. A héja vékony és nincsenek benne nagy magok, ráadásul a nagy liláknál előforduló kesernyés íz is hiányzik belőle. A krumplikat feldarabolva és beolajozva a sütőbe tettem 220 fokon extra hőlégkeveréssel és egy kis vizet is öntöttem alá.  Mielőtt elkészült, a felkarikázott padlizsánt is hozzáadtam. Ez kb. a kész állapot előtti 10 perc. Mondhatom, remek lett.

A csápokat és a karikára vágott testeket külön sütöttem meg serpenyőben, mivel nem azonos idő alatt sülnek át. Majd a kertből szedett, felszeletelt shishito és kevés jalapeno, valamint cayenne paprikát forró olajon megpirítottam némi szeletekre vágott mogyoró hagyma társaságában. A vége felé pedig fokhagymát és újhagymát is adtam hozzá.
Levettem a tűzről és  belekevertem vagy 15 bazsalikom levelet. Az utolsókat, amiket a kertben találtam. Persze nem én lennék, ha némi friss zöld bors nem került volna az ételbe.

Azért elmesélem, hogy a Konyhafőnökös főzés mind semmi volt ehhez az estéhez képest. Négy inci-finci griffon zavart folyamatosan. Góliát a legnagyobb. Van vagy húsz deka állandóan a lábamon feküdt. A többinek nincs neve, de azok meg vagy a nem létező fogacskáikkal rágták a nadrágom szárát, vagy a papucsomat. Akik néha abbahagyták ezt az idegesítő foglalatosságot elkószáltak és emiatt többet kellett néznem a földet, mint a szeletelést végző kezemet. Még szerencse, hogy vakon is megy már. Sokat morogtam, hogy minden pici az anyjára ütött, mivel feketék lettek. A papa ugyanis vöröses szőke. Na, ilyen a padló is. Szép is lett volna, ha még ennyit sem látok belőlük. Szóval, vagy majd 45 deka rettentő súly húzta le a lábamat a padlóhoz, vagy szteppelnem kellett, mint azon a játéktermes játékon, amin a zenére felvillanó talpnyomokra kell lépegetni ritmusosan, csak itt az volt a cél, hogy az épp itt-ott felvillanó kutyukára nem szabadott lépnem.
Összedobtam egy gyors, finom ételt nehezített körülmények között. Nagyon tudok :)