Translate

2016. május 13., péntek

Citromos tagliolina garnélával, cukkinivel és vajmártással


Kaptam egy citromlével készített tésztát, amit gyorsan le is kellett tesztelnem. A tésztáról annyit, hogy Olaszországban készíti egy kis tészta üzem, ami kizárólag ezt az egy féle tésztát gyártja. A családi vállalkozás eredendően kövekkel foglalkozik, de egy régi családi recept feleleveítése kapcsán kezdék el készíteni ezt a tésztát. Egy selymes, lágy ételt terveztem.

A garnélákat megpucoltam és a páncéljukat feltettem vízben főzni negyed órára. Kakukkfű, hagyma és picike fokhagyma kerüt bele. Amikor elkészült leszűrtem. Míg a tészta főtt a cukkinit a magházat kivéve gyufaszálnyi darabokra vágtam. Lilahagymát egészen apróra daraboltam, majd olajon félpuhára pirítottam. Ezt felöntöttem a rák alaplével, egy deci fehérborral, majd közel felére, harmadára redukáltam. Ekkor belekevertem a pirított hagymát, majd hagytam lehűlni, annyira, hogy amikor az ujjamat beletettem még jó meleg volt, de nem égetett. Ez olyan 50 fok körül van. Ekkor áll készen arra, hogy a vajmártásnak nekálljak. Jéghideg vajkockákat kevertem el a lében. Ha túlzottan lehült a hideg vajtól, akkor kicsit melegítettem rajta. A vajmártás lényege, hogy a hideg vaj a langyos közegben emulgeálódik és sűrű krémes szószt alkot. Ha túl hideg beáll, ha túl meleg kicsapódik. Némi gyakorlással könnyen bele lehet jönni. De édremes kicsi adaggal kezdeni, mert eszméletlen sok vajat felemészt.

A garnélát éppen csak átpirítottam. Egy kis citromlével sóval, borssal ízesítettem, majd a vajmártásba tettem. A cukkinit egy röpke perc alatt áthevítettem. A cél csak a nyersesség elvétele volt. Nem több, mert akkor túlzottan megpuhul és szét is esik. Ezt belekevertem a tésztába, majd a rákokat is a mártás egy részével. Tányérba adagoltam, majd a mártásból is tettem bele úgy, hogy a tészta középen legyen a mártás meg körülötte. Ez így a szemnek is szép, és minden falatot bele lehet mártani az extra mártásba.
A citromos tészta a vajmártással isteni.

Hozzávalók:
pucolatlan garnéla
kakukkfű
hagyma, fokhagyma, lilahagyma
fehér bor
zsenge cukkini
vaj
citrom


Nincsenek megjegyzések: