Nem győzöm hangoztatni, hogy nehezen követem a szabályokat a főzésben, bár mentségemre szolgál, hogy igyekszem figyelembe venni az adott ország hagyományait. Ezért - ha lehet - nem keverem az alapanyagokat öncélúan. De ez sem igaz minden esetre :-) viszont ezekben az esetekben nem is törekszem az étel származásának beazonosítására. Ilyenkor alkotok és kész.
Ennél a vacsoránál arra törekedtem, hogy autentikus alapanyagokat használjak fel. Pl., ha vietnámi ízvilág a cél, akkor nem használok thaiföldi halszószt, vagy ha van lehetőségem beszerezni kínaiak által használt paprikát, akkor azt pirítom. Itt egy megjegyzés: ezt a zöldpaprikát azért is szeretem, mert vékony húsa kevés nedvességtartalommal bír és sütés, illetve grillezés esetén nem fonnyad össze egy pillanat alatt.
Beszéljünk a mai vacsiról! Általában igyekszem kikerülni az ebédet, hogy ne egyek túl sokszor, túl sokat. :-) Ezt úgy oldom meg, hogy az ebédet kitolom, a vacsorát pedíg előrehozom. 2 in 1.
Ma Vietnámot vettem célba. Ízvilág tekintetében mindenképpen. Azt sejtem, hogy ők tradicionálisan ragaszkodnak bizonyos szabályokhoz... de ki tudja. Ha rákérdezek tőlük, hogy ezt, vagy azt az alapanyagot miként használják fel, akkor eléggé konkrét elkészítési módokat mondanak. Gyanítom, mint ahogy minden nációnak, így nekik is vannak emblematikus ételeik, amiket hagyományosan készítenek.
Részemről mára tintahal csápját készítettem, ahogy felénk mondanák, de ami valójában kalamári. Tehát, kalmár csápok voltak. Valami okból mi, magyarok nagyrészt összekeverjük ezt a két fajt. Akit érdekel, a neten bőven van irodalom e két téma tekintetében. Summa summárom, nem gondolom, hogy a vietnámiaknak lenne ilyen receptjük, de az alapok tekintetében biztosan találunk hasonlót náluk is. Egyrészt a csápokat bizonyára szeretik, hiszen ők forgalmazták, amit ma este főztem, másrészt ízek tekintetében chili, fokhagyma, gyöbmér, halszósz és cukor került a pácba.
A cukrot addig adagoltam, amíg az édeskés íz épp megjelent. (Nem volt cél az édes halíz, az viszont a szemem előtt lebegett, hogy amikor sütöm bő olajban, akkor a cukor karamellizálódjon.) Ekkor egy keserédes íz jön létre. A pácban fél órát hagytam, de utólag azt gondolom, hogy egy kellett volna. Majd legközelebb...
Ezt a sütést forró olajban kell végezni, azonban ügyelni kell arra, hogy a hirtelen nagy hőben pillanatok alatt megéghet a cukor.
A csápok mellé egy kis tésztát készítettem, amit beleforgattam egy egyszerű szószba. A szósz: olajba gyömbér, sárgarépa. majd paradicsom. Rövid pirítás után fokhagyma, halszósz és apróra vágott kapor került még bele.
A saláta nem előétel nálunk, hanem a főétel része. A most elkészített egy létező recept. Olyan uborkát vettem, ami csupa ropogás, és nem vizes fajta. Ez azért fontos, mert kb. 40 pecig pácolódik a szószban, és nem lenne jó, ha összeesne közben. Az általam használt egy kínai fajta, ami szabálytalanul tekereg és ahogy a fotón is látható, roppant fényes a külseje. Felaprítottam némi lilahagyma kíséretében. Cukor és ecet keverékébe friss chilipaprika, rengeteg koriander és némi prított chiliszósz került. Ebben érlelődtek a zöldségek. Tálalás előtt halszósz, apróra vágott földimogyoró, még egy kis koriander és ropogósra sült fokhagymaszeletek csatlakoztak az előzőekhez.
Mi itt Európában azt modjuk, hogy a fokhagyma, ha megég dobhatjuk is ki, mert megkeseredik. Jogos. Ebben az esetben az volt a terv, hogy kicsit tovább pirítom, amitől a fogás egy kis kesernyés mellékízt is kap. Bizton állíthatom, hogy bejött. Harmónikusan egészítették ki egymást az édes, savanyú, csípős és keserű ízek.
Az enyhén édesbe hajló, ropogósra sült kalamári csáp ezzel a friss, intenzív ízekből álló, roppanós zöldéségtállal igazi telitalálatnak bizonyult egy meleg estén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése