Translate

2014. július 21., hétfő

Ánizs pálinkás polip

 Érdemes a Metro-ban néha bogarászni, nem kevésszer árazzák le a hal és húsféléket. Még csak arról sincs szó, hogy a lejárat utolsó napján tennék ezt. Az is kellemes meglepetés számomra, hogy minden halféle esetében kiírják ha fagyasztott termékről van szó, amit ők engedtek fel. Ebben az esetben ugyanis tilos az újrafagyasztás az esetleges baktérium elszaporodás miatt.

Úgy hozta a sors, hogy a polip félárasan került ki a pultra. Ez igen hatásos felhívás volt keringőre, pláne, hogy a polip az az étel nálunk, amiben nincs barátság. Itt bizony senki nem ajánl fel a másiknak egy szebb darabot, aki kapja, marja. :-) Kevés étel van, amin nem osztozunk, a polip az.

Ahány bolt, annyi ár van a városban. A polip ára egészen a tizen két-három ezerig felmegy. Én részemről az örökké kedves Kék Tulipán nagykereskedést részesítem előnyben. A polip itt a legnagyobb és legolcsóbb. Azt már csak extraként említem meg, hogy minimális egyezetetés után simán házhoz is hozzák a portékát. A Metro most kereken 2222 forintért mérte a lábasfejűt. Vettem is belőle egy kétszemélyes adagnyit.

Többféle módszer is létezik a polip puhára főzésére. Én a saját levében párolódást választottam. Egy lefedett serpenyőben, vagy lábosban addig párolgatjuk lassú tűzön míg elérjük a kellő állagot. Ki-ki tegye ezt ízlése szerint. Lehet kissé roppanós és egészen krémes puha is. Én szeretem, ha igazán omlós, bár salátában nem feltétlenül baj, ha kissé van ellenállás is benne a rágás során. Persze tettem az edénybe egy kis sót, borsot, friss babérlevelet és fokhagymát is. Egy kisebb cserép babér igazán mutatós a kertben és mindig rendelkezésre áll, ha kell valamihez.
De ez nem volt számomra elegendő, úgyhogy egy kis egyiptomi arak-ot, ami megfelel a görög ouzo-nak, vagyis ánizs pálinka. Illetve édeskömény magokkal is árnyaltam az ízeket.

Egy vasserpenyőt némi olíva olajjal füstölésig hevítettem és röpke pillanatok alatt sok kevergetés mellett kápia paprikát, majd külön vöröshagymát pirítottam. Ennek a célja az volt, hogy kellemes pirult ízzel dobjam majd fel a pihe-puha polipot. Amikor a polip megpuhult mellé tettem a paprika és hagyma keverékét. Érzékeim azt mondták, hogy egy kisebb paradicsom cikkekre vágva is szükséges a kívánt harmónia eléréséhez. Így is tettem. Belekerült ez is. Eddig minden remek lett, de ugye köret is kell hozzá. A már jól bevált krumpli, sárgarépa, kapri virág hármas lett a befutó. Ezeket hasábokra vágva némi sóval, borssal, alaplével és persze jó adag olíva olajjal sütőbe tettem 240 fokra, ahol 40-45 perc alatt minden szépen megsül. Sáránk tízből kilencre pontozta. Én nyolcra, mert zavart, hogy kissé fakó a polip szószának a színe. Sebaj! Nem kell mindennek színekben tündökölnie.

Hozzávalók:
polip
babérlevél
fokhagyma
arak (ouzo, ánizs pálinka)
édeskömény mag
kápia paprika
vöröshagyma
burgonya
sárgarépa
kapri
virág


Nincsenek megjegyzések: