Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kacsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kacsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 28., kedd

Kacsacomb az éden magjaival

 A kacsa jó dolog és sokszor azt gondolom, hogy semmi extrát nem kell tenni vele csak szépen megsütni. Többnyire fóliával letakarom, amíg megpuhul és leválik a csontról, aztán fedetlenül ropogósra sütöm a bőrét. Most sem tettem máshogy. Úgy vélekedtem, hogy egy kis szósz dukál mellé. Vöröshagymát egészen apróra vágtam és a kacsából kifolyó zsiradékon és szafton elkezdtem lefedve üvegesre párolni. Addig folytattam míg gyakorlatilag krémessé vált.

2012. december 18., kedd

Narancsos kacsa vöröslencsével


Pont ilyen az, amikor az ember elront valamit, hogy a másiknak kedvébe járjon. Ez esetben én lennék az ember, aki elrontott, és Sára az, akinek a kedvében jártam. Az elrontás pedig egy gyönyörűen elkészített sous vid kacsára vonatkozott.
Nagyon kedvelem a kacsát, Sára is, de ő semmiképp sem úgy, ahogyan én.  Az egészben sült, ropogós kacsát imádom, eddig mindkettőnk ízlése megegyezik, de ha mellrész van itthon, akkor azt szeretem, ha rozéra sül, és hát itt a különbség. Ilyenkor a bőre már lehet jó ropogós, de belül isteni szaftos.

2012. november 24., szombat

Sült kacsacomb vegyes magokkal és rizike salátával


Hogy feledékeny vagyok, természetesen tagadom mindhalálig. Akkor inkább legyek szórakozott. Mellesleg hihetetlenül tudok koncentrálni, de csak rövid ideig. Olyan is tudok lenni egy picit, mint Sherlock Holmes az új sorozatból. Ez most mit is jelent? Ja, igen, mindet észlelek egy pillanat alatt. Azt is megmondom, hogy két szemben levő falon levő kép centire azonos magasságban van-e. Ám, ha elindultam a piacra mondjuk bárányhúsért, amit persze nem naponta veszek, képes vagyok nélküle haza jönni. Aztán jön a fújd fel Péter (én).
Volt egyszer egy kedves kolléganőm, aki hasonló volt hozzám. Rendszeresen fizettünk egymás helyett ezt-azt. Soha nem tudtunk elszámolni, mert egyikünk sem emlékezett, hogy ki mit fizetett. Hát kötöttünk egy egyezséget, hogy ezer forint alatt nem számolunk el egymás között. E fölött vagy felírtuk, vagy, ha jól emlékszem telefonáltunk a nálunk jóval okosabb kolléganőnknek, hogy tartsa észben.

2012. november 16., péntek

Tisztelet minden konyhai dolgozónak, meg egy jó kis kacsa curry

Igazi vissza nem térő alkalom toppant az életembe - amire azt hiszem, hogy - az elkövetkezőkben rengeteget fogok visszautalni. Már csak azért is, mert annyira sokat tanultam-tanulok belőle, hogy elképesztő. Elárulom: jelen pillanatban is robotolok és ezeket a sorokat felkérésemre Sára írja.

Szóval, valóban vannak pillanatok, amikor abban reménykedek, hogy ez tényleg egy vissza nem térő alkalom, mert minden nap meghalok, de reggelre mint főnix madár, újra kell élednem. Elő a farbával!