Kacsacomb az éden magjaival

 A kacsa jó dolog és sokszor azt gondolom, hogy semmi extrát nem kell tenni vele csak szépen megsütni. Többnyire fóliával letakarom, amíg megpuhul és leválik a csontról, aztán fedetlenül ropogósra sütöm a bőrét. Most sem tettem máshogy. Úgy vélekedtem, hogy egy kis szósz dukál mellé. Vöröshagymát egészen apróra vágtam és a kacsából kifolyó zsiradékon és szafton elkezdtem lefedve üvegesre párolni. Addig folytattam míg gyakorlatilag krémessé vált.

Tettem hozzá pár gerezd fokhagymát is és egy borsnak nevezett fűszert, ami szigorú értelemben véve nem bors, hanem a gyömbérfélék családjába tartozó valami, amit egyrészt aligátor borsnak, vagy malagéta borsnak, de számomra a legkedvesebb elnevezéssel az éden magjainak neveznek. Nehéz lenne elmondani milyen az aromája, mert igazából nem borsos. Ha nagyon akarnék mondani valami okosat, akkor azt mondanám kissé citrusos. Meg kell kóstolni. Szóval ezzel ízesítettem a szaftot.

Kis cukrot és fehér balzsamecetet is tettem hozzá, hogy ne legyen egysíkú. Mivel az édeskés felé irányítottam az ízeket (ami jó a kacsához) eszembe jutott, hogy milyen jó lenne egy kis szelíd gesztenye hozzá. Ezt készen vettem, úgyhogy nem írok róla semmi receptet. A gesztenyét csak összemelegítettem a szafttal. Sára vett zsenge bébi káposztát és azt kérte, hogy legyen az a köret. Betette a gőzpárolóba és amikor megfőtt azon frissiben rápirítottunk abban a serpenyőben, amiből épp kivettük a mártást. A serpenyő aljában maradt ki cukros szafton remekül karamellizálódott a káposzta. Elsőre ódzkodtam a káposzta-gesztenye párosítástól, de be kell vallani Sára jól tippelt.
Nem azt mondom, hogy ez a legjobb párosítás a kacsához, de a szósszal együtt remek lett.

Hozzávalók:
kacsacomb
vöröshagyma
fokhagyma
aligátor bors, vagy éden magja
fehér balzsamecet
gesztenye
káposzta