Canellonit szerettem volna enni túróval és spenóttal töltve, jó sok paradicsomszósz fürdőben, a tetején sajttal. Mindig is szerettem az olasz konyhát, de mostanában hanyagoltam, vagy inkább az hanyagolt engem, mert nem hívott fel keringőre, nem inspirált.
A spenótos canellónihoz épp csak a spentót hibádzott, de volt helyette saját termesztésű színes mángoldom, amit azért sem sajnáltam beáldozni töltelékként, mert nem lettek igazán szépek, pontosabban kicsik lettek. Ennek leginkább az lehetett az oka, hogy egy nagy cserépbe szórtam a magokat, de annyit, amennyi egy négyzetméterre is elég lett volna. Szegény gyökereknek nem maradt elég hely. Egész nyáron vártam a csodát, hogy jól megnőnek. Így őszre meguntam a várokozást. Pedig annyira szépek. Van zöld, sárga, rózsaszín és lila szárú is közöttük.
