Nyúlpecsenye citrusos canellonival és sárgarépás édesköménnyel

Már említettem vidéki megpróbáltatásaimat és a kímélőnek egyáltalán nem mondható ételeket. Szívem szerint hosszú sorokban elemezném az eltöltött idő élményeit és a disznóvágás rám tett hatását, de Sára egy laza mozdulattal kivágta innen és közölte, hogy ezt majd máskor írjam meg. Talán igaza van, ezzel az élményemmel nem mondok sok újat így Karácsony táján.
Szóval, elmesélem, hogy mit ettünk Pestre hazaérve először. Könnyűnek látszó, de mégis nehéz dolog sikeredett belőle. Végülis fő a fokozatosság, nem lehet egy lépésben áttérni a nullkalóriás ételekre a folyamatos zabálásból.

Édesköményes burgonyával töltött canelloni

Támadt egy ötletem. Ki nem állhatom, hogy a canelloni soha nem marad sütés után olyan szép szabályos kerek, mint szárazon. Majd én megoldom, gondoltam. Fogtam pár apróbb szem krumplit és néhány milliméteres kockákra vágtam. Serpenyőben olívaolajon megpirítottam, épp csak annyira, hogy hogy egy kis kérge legyen. Azért, hogy finom aromát kapjon dobtam hozzá egész szemes édeskömény magokat. Amikor ezzel végeztem beletettem egy tálba.

Canelloni mángolddal és túróval

Canellonit szerettem volna enni túróval és spenóttal töltve, jó sok paradicsomszósz fürdőben, a tetején sajttal. Mindig is szerettem az olasz konyhát, de mostanában hanyagoltam, vagy inkább az hanyagolt engem, mert nem hívott fel keringőre, nem inspirált.
A spenótos canellónihoz épp csak a spentót hibádzott, de volt helyette saját termesztésű színes mángoldom, amit azért sem sajnáltam beáldozni töltelékként, mert nem lettek igazán szépek, pontosabban kicsik lettek. Ennek leginkább az lehetett az oka, hogy egy nagy cserépbe szórtam a magokat, de annyit, amennyi egy négyzetméterre is elég lett volna. Szegény gyökereknek nem maradt elég hely. Egész nyáron vártam a csodát, hogy jól megnőnek. Így őszre meguntam a várokozást. Pedig annyira szépek. Van zöld, sárga, rózsaszín és lila szárú is közöttük.