Scampi paradicsomszószban

Haragszom a scampira. Magamra persze nem, hiszen hihetetlenül megengedő tudok lenni magamhoz. Hogy igazam van-e, vagy sem majd döntse  el ki-ki maga. Úgy kezdődött, hogy a Sára már egy ideje nyaggat, hogy szerezzek scampit, mert sokkal jobban ízlik neki, mint a garnéla. Igaza is van.
Annyi morgást azért bedobnék, hogy éttermek tömkelege hirdeti fennen az étlapján, hogy van scampi. Van a .....-t!  Van neki valamilyen garnélája, de az nem scampi. Ráknak persze rák, de garnéla és garnéla íze között is van különbség, de a scampi egyáltalán nem garnélás ízű.
Ez csak azért zavar, mert szerintem egy étteremnek tudnia kell mit ad. Félek, hogy pontosan tudja is, hogy átveri a kuncsaftot.

Egyszer egy étteremben - ami azt hirdette, hogy spanyol konyhát visz - rendeltem egy narancsos tonhal salátát. Rendeléskor kérdezem a felszolgálót, hogy  mivel az étlapon a hal nyersként van feltüntetve tuti, hogy tonhal van-e rajta. Azt mondta tuti. Én még életemben nem láttam hófehér húsú tonhalat. Barnásat, vöröseset már sokat. Egy fenét volt az tonhal! Miféle dolog az, hogy egy felszolgáló a mai napig azt hiszi, hogy a tonhal az a fehér hal, amit a kommunizmusban még el is hihettünk, mivel minden külföldről bejövő halat elneveztünk tonhalnak. Nem volt összehasonlítási alapunk. Persze a hekket felismertük.

Szóval beszereztem egy adag scampit. Nekiálltam elkészíteni, természetesen paradicsomosan, mivel tudtam, hogy a házi áldásom így szeretné. NA, DE!!! Kerestem otthon igazi jófajta napon érett paradicsomszószt, amit mi tettünk el tavaly. Ennek a ráknak van valami narancssárgás a színében. Ebből következően előkerestem az ananászparadicsom szószomat. Ez egy nagyon szép és édes paradicsom, alig valami savassággal. Gondoltam szép lesz a rák, ha nem pirosozom össze és még arra is gondoltam, hogy egy ilyen édes húsú rákhoz passzolni fog az édes íz.

Igyekvő :) pasiként rákérdeztem nem egyszer Sáránál, hogy van-e valami kívánalma. Ha lett volna talán nincs később vita. Igaz az is, hogy kétszer is behívtam a kertből a konyhába és először azt kérdeztem meg, hogy mit szólna, ha tennék egy kis narancshéjat a szószba. Mit keres egy narancs benne? Az semmit csak a héja. És azért mert jót tenne neki az a kis kesernyés íz. Sebaj, nem lesz benne. Kisvártatva azt is megkérdeztem, hogy mit szólna, ha citromhéjat tennék bele hasonló indíttatással. Persze ezzel is elhajtott. Gondoltam egy nagyot, megragadtam egy sárgarépát és vöröshagymát milliméteres darabokra vágtam.

A rémes szósz a következőképpen készült. Olívaolajon egész puhára pároltam a hagymát és a répát. Felöntöttem a paradicsom szósszal és jó rendesen tettem hozzá fokhagymát is. Beletettem a rákokat és addig pároltam, amíg a farkuk szépem bepöndörödtek. Úgy vettem észre, hogy ez a jele annak, hogy épp jó állagúra sültek. A garnélához képest viszont a farkakat simán ki lehet egyenesíteni a tálaláshoz. Így is tettem. Viszont minden lelkesedésem elvesztettem, amikor Sára az első falat után végeláthatatlan morgásba kezdett. Pár mondatot idézek: Ez egy pocsékolás volt. Kár volt erre elhasználni a rákot. Egy jó darabig nem fogok scampit enni. Ez egyszerűen rossz. Stb.

Az volt ugyanis a baja, hogy nem erre az  ízre számított. Zavarta, hogy nem paradicsomos. Hát mi? Kereste a paradicsom kissé savas ízét is, de természetesen nem találta. Fene a szuper ananász paradicsomomba. A répa édessége csak olaj volt a tűzre. Persze a répa sülve édeskés lesz, de szerintem tök jól passzolt az édeskés rákhoz. Ha annyit csaltam volna, hogy kis citromhéjjat belecsempészek tényleg jobb lett volna és talán észre sem veszi.

A lényeg, hogy úgy ettük meg, hogy végig kellett hallgatnom az ételkészítés oltárán elkövetett összes múlt és jövőbeni bűnömet. Minek utána a védelmembe kelve azt mondta, hogy százból egyet elrontani még belefér. Hurrá!!! Ez igazán megnyugtató, de már folytatta is tovább, hogy ő mennyire készült erre az ételre és ez mennyire rossz lett, meg egyáltalán.

Szerintem meg egyáltalán minek nem hallgattam magamra és tettem bele amit kellett volna szép csendben. Persze ízlések és pofonok különböznek, de az akkor is jó volt, maximum nem erre számított. Vagy? És itt jön a kérdés, hogy mit mond a többség? Várom a véleményeket.