Translate

2013. augusztus 7., szerda

Grillen sült oldalas


Lassan azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy nyáron a grill tökéletesen alkalmas a konyhai sütő helyettesítésére és még a főzés is sokkal szórakoztatóbb így. Néha-néha rápillantok a sűlő ételre, megmártózom a szomszéd medencéjében és kényelmesen sörözgetek a teraszon. Tetszik nekem.
Ritkán eszünk sertés húst, még grillezni sem nagyon szoktuk, na, de most ráéheztünk. A tarját teljesen hagyományosan pácoltam, semmi extra. Jó, úgy ahogy megszoktuk, de Sára kitalálta, hogy oldalast is grillezzünk. Nem tűnt elsőre élete legjobb ötletének, ám így utólag bevallhatom, meglepően jól sűlt el a dolog.


Először is az oldalast megfőztem vízben, amibe sötét szójaszószt öntöttem. Ehhez már sót sem kell tenni.    Tettem még hozzá gyömbért és csillagánizst. Amikor megfőtt (kb. egy óra) hagytam a vízben kihülni. Így a hús jó szaftos lett és még ízesebb. Nem kell nagyon puhára főzni, hiszen még jön rá a sütés.

Az oldalasokat egyszerűen megsütöttem a grillen. Nem kellet már ahhoz semmilyen fűszer.
A végeredmény pedig egy sült hús, ami nincs kiszáradva, szaftos, omlós.



Hozzávalók
sertés oldalas
szójaszósz
csillagánizs
gyömbér

Nincsenek megjegyzések: