Bélszín főzőbanánnal és hosszúborsos húskivonattal

Ismételten köszönetet szeretnék mondani annak a blogger társamnak, akinek már köszönhetem azt a rengeteg húst, amiből az olyan ételek születhettek, mint a mostani is. Tiszteletben tartom, hogy inkognitóban szeretne maradni, ezért nem nevezem meg. Köszönöm!!!
Mivel a fiam jött át hozzánk hétvégére és tudom, hogy most ismerkedik a bélszínnel, és tudom, hogy kezdődő barátságuk gyümölcsöző, hát megleptem vele. Ami viszont meglepő, hogy Sára is simán benne volt a bélszínben. Azt is mondta, hogy nem kell teljesen átsütnöm, hanem lehet az övé is szaftos. Azt azért megsúgom, hogy véresnek nevezte most is a szép rózsaszín szaftos húst és rögtön átsütötte, amint meglátta a tányérjában. Sebaj. Ahogy régen jó sok dolog nem ízlett neki, mára igencsak megszerette, úgy ez az étel is elindult a befogadás útján.

A bélszín előkészítése részemről nem igényelt többet, mint, hogy kis borssal beszórtam és félretettem pihenni, illetve az volt a cél, hogy szoba hőmérsékletű legyen, amikor sütni kezdem. Ez az egyik titka a jó steak-nek. Ha nagyon hideg a belseje, akkor valóban véres marad a közepe, míg a külseje már túlsült. A köret főző banán lett. Ezzel sem volt sok dolgom. Só, bors, kis pirítás és kész. Nagyon szeretem ezt a banánt. Nem éppen alkalmas arra, hogy csak úgy, mint a hagyományos banánt meghámozzuk és bekebelezzük, viszont remekül süthető. Ha nagyon fiatal, akkor rengeteg a keményítő benne. Ahogy érik ennek mértéke egyenes arányban csökken. Ekkor a beton keménységhez képest puhább lesz és megjelenik némi édes íz is. Ilyenkor már eléggé randa barna foltos kívülről, de belül még szép egészséges, banános.

Általában másfél centis karikákra vágom fel és függően attól, hogy mennyire akarom magammal elhitetni, hogy a fogyás érdekében megteszek mindent vagy minimális olajon, vagy ennél bővebb zsiradékban sütöm ki. Mindkét megoldás remek, de a második kicsit még klasszabb. Ilyenkor akár érdemes kicsit meg is püfölni, azaz szétnyomni a tetejét, mivel ilyenkor berepedezik a széle és nagyobb felületen tud ropogósra sülni. Most a fogyás oltárán áldoztam, így maradt a kevés olaj ütögetés nélkül. :)

A képen látható szósz egy húskivonat. Férfiasan be kell vallanom, hogy ott voltam, amikor ez készült, de nem az én művem. Norbi, a szakács haver készítette. Én csak lementettem egy adagot belőle. Rengeteg vegyes csontos marha húsrészt sütőben megsütött szép barnásra, de gyorsan és nagy hő mellett, majd egy nagy lábosban felengedte vízzel. Szép lassan egy álló napig gyöngyözve főzte, majd leszűrte rőla a rengeteg marhafaggyút és a csontokat kivette. A lét átszűrte, majd elkezdte beforralni. Mindezt addig, amíg szép sűrű szószt nem kapott. Ha jól tudom, akkor azt a csontkivonatot megspékelte konfitált fokhagymával, és némi frissel is, amit széttumixolva belekevert a lébe. Mit mondjak, remekre sikeredett. A kivonatot annyival bolondítottam meg, hogy tettem bele némi hosszúborsot, leheletnyi cukrot és balzsamecetet is.

A hús mindkét oldalára rápirítottam egy forró vajjal kikent serpenyőben, majd 180 fokos sütőbe tettem 6 percre. Ezután pedig lefedtem egy tálkával, hogy meleg maradjon és a szaftok is szépen átjárhassák. Arra gondoltam, hogy jót tenne az ételnek, no meg nekünk is, ha egy adag hirtelen pirított vöröshagymával egészíteném ki a köretet. Így is tettem. Nagyon forró serpenyőbe dobva a hagyma klasszul pirul, de nem puhul le, persze csak akkor, ha folyamatosan pörgetem a serpenyőben és nem időzök vele percekig.

Valahogy az az érzésem, hogy a fiam értékelte, hogy Műkedvelő apuka egyszülött gyermeke lehet.