Zsenge céklalevél saláta bármivel

"Kiköltözött" városiként a házhoz tartozó kis terület a beláthatatlan kertimunka forrásának tűnt. Aztán elrepült 10 év, megjelent néhány ősz hajszál és ugyan az a terület minden négyzetcentimétere kihasználásra kerül és csak sóhajtozom némi területért, ahol friss fűszereket, zöldségeket tarthatnék.
De erre is van megoldás - kell egy jó ismerős, aki megtűr néhány paradicsomot, vagy padlizsánt a kertjében. Épp a paradicsomtermést arattam, amikor megláttám Imre zöldségei között az apró céklák kis leveleit. Meglepődött, hogy nem is a céklára fenem a fogam, hanem a levelekre. Szedtem is néhány marékkal a kisebbekből.
Egyre többet hallani a fenyegető európai élelmiszerhiányról. Nem kezdenék fejtegetésbe, de, amiket jelenleg kapni a boltokban élelmiszer gyanánt az pont semmit nem ér. Nem arra kell gyúrnunk, hogy minél többet állítsunk elő, hanem, hogy minél értékesebbet. Természetesen nem az árra gondolok. A mai élelmiszerek tápanyagértéke töredéke az akár tíz évvel ezelőttieknek. Érdemes utána nézni a neten. A vacakból egyre többet kell enni, hogy megfelelő energiához jussunk. Számomra az élelmiszerhiány a megfelelő tápanyagértékű alapanyagok hiányát jelenti.

A levél íze pont olyan, mint magáé a cékláé, csak enyhébb és kevéssé földes. Tálkába kifacsarsz egy citromot, beleteszel szeletekre vágott lilahagymát és egy jó kanál magos mustárt, sót, borsot és egy lehelletnyi cukrot, de nehogy édes legyen, aztán kicsit hagyod érni. Közben ha nincs jobb dolgod, akkor összeütsz egy rakott valamit. Én pulykahúst vettem darálva. Hagyma, bors, szerecsendió, szegfübors - összepirít. A végén apróra vágott sárga cukkíni nyersen.  Főtt krumpli összetörve kis vajjal és tejföllel. Hús alulra, rá reszelt sajt és erre a krumpli. Sütöben pirosít és kész is. Közben egy rosét is be lehet hűteni.

Közvetlenül tálalás előtt keverem a dresszinget a céklalevelekkel.

A hagyma, amire egy évet vártam

A Fény utcai piac bejáratánál, rögtön jobboldalt található egy picike stand, ahol csütörtöktől szombatig fél-fél térületen árusít egy zöldséges és egy mézes. Moskola Jenő, a zöldséges az én emberem. Saját maga termeli a zöldségeket és nem a nagybaniról szerzi be. Volt szerencsém elmenni hozzá, így a saját szememmel láthattam hogyan termel. Szuper paprikákat hoz ki a piacra és bébi uborkákat, amik még két hét elteltével is ropogósan várták a hűtőben, hogy embertestbe kerüljenek, jelen esetben belém. 
Jenőnek van egy olyan hagymája, ami minden hagymaimádó, de szagot nem toleráló álma lehetne.. Sőt, úgy tapasztalom, hogy ez a gyomrot sem viseli meg annyira, mint az átlag hagymák és az íze is lágyabb.  Gyönyörű rózsaszínes-lilás, nem csípős, sőt édes, csókálló. :-) 
Tavaly elvitték előlem az utolsó egy kilót. Francba! Akit érdekel szaladjon a piacra, mert kevés van belőle. Én is megyek pénteken, most kértem tőle pár kilót. 

Tudok én egyszerűt is

Végy egy termetes vörös tilápiát, kezdődik a recept. Sózd, borsozd és tégy a belsejébe valami zöldfűszert, ami akad otthon. Én némi kakukkfűvet választottam. A halat beirdaltam és kevéske olívaolajjal serpenyőben ropira sütöttem.
A köret lencsesaláta, és az egyszerűség jegyében a főzőlébe semmit sem tettem. A megfőtt lencséhez tettem sót, borsot, újhagymát és fehér balzsamecetet.

Túl egyszerűnek hangzik így, hogy igaz legyen. Tény, hogy odavagyok az izgalmas, fűszeres dolgokért, de épp így szeretem az egyszerű ízeket is. Ez utóbbiaknál egyetlen szabályt nem szabad figyelmen kívül hagyni: ha kevés a fűszer, legyen kiemelkedően jó az alapanyag. (a japánok is tudják ezt) A tiápiát szídják sokan, mint a bokrot, mert áll1tólag az állaga vizenyős, ragacsos és pocsoja ízű.  Hát én biztosan nem ott vehettem. Nekem sem a kedvenc halam mert számomra olyan, mint a ponty, csak feszesebb a hűsa.

A lencsét a már sokat emlegetett Giuseppe haveromtól vettem. Ez egy egészen apró fajta és semennyivel sem értéktelenebb, mint a méltán híres puy lencse. Nem vagyok oda a savanyú ízekért, pláne nem az ecetesért, de ez a fehér balzsamecet valami zseniális (szintén Giuseppétől). Nem is ecet ez, hanem egy fantasztikus fűszer. Simogat, kényeztet és a sznobizmusomnak is jót tesz, hogy a hazai top éttermek is előszeretettel használják.
Az étel kész. Tálalás és kezdődhet a lakoma. Tudok én egyszerűt is...

Hungarian food is good - II.

Jöjjön hát a középkori főétel!
Temérdek szarvashús volt otthon, kb. 5 kilós szarvashátszín csontosan. Volt vele pontos tervem, de elúszott, mert előző éjjel fél egykor még a sütő előtt ücsörögtem hőmérővel a kezembe és a benti hőfokot ellenőríztem, mert gyanakodtam, hogy nem adja le a megfelelő hőt. Sajnos így is volt, mehet vissza a szervízbe.
A húst elkészítés előtt 4 napra vizes pácba tettem, amit rengeteg gyömbérrel, borssal, egész fahéjjal, vöröshagymával és szegfűszeggel ízesítettem és bor is ment bele bőven. A nagy napon kivettem a pácból és forró serpenyőben körbepirítottam, hogy benn maradjanak a szaftok. Majd tepsibe tettem némi rozé bor társaságában és lefedtem fóliával. Emlékeim szerint 6 órát sült 80 fokon. Ezen idő alatt a maradék rosé is elfogyott.

Három különböző mártást készítettem hozzá.
Az első a "megy sása sült alá" ( egy g-vel) névre hallgatott, amihez így nyár végén csak fagyasztott meggy állt rendelkezésemre.
Közlöm az eredeti szöveget: "Egy fazekba tégy Megyet, bort, fejér tzipó bélt, fözd-meg erösen, és szitán verd-által, azután töltsd egy tsuporba és szeltt módgyára metélly czitromot belé, bors, gyömbér, sáfrány, fahéj, szegfü, méz, mondolát belé, de a mondolát aprón kell metélni: fözd-meg jol, és hídra add fel, akarmi petsenyéhez jó étek."
Klafa nem? És én szót fogadtam. Jól tettem.


Második:
Mazsola lév sült alá egy kicsit maibb szöveggel.
Malozsa-lév, azaz mazsola-mártás sült alá

"Egy icce [1 icce = kb. 8 dl] borban mandulát, fügét, mazsolát jó bővön belé, jól mézeld meg, bors, gyömbér, sáfrány, szegfű, ezeket jól meg kell főzni, azután vajas mézben ránts cipót kockára vágva vagy szeletelve; mikor fel akarod adni, töltsd tálba a levét, felül körítésnek a sültet, és a sültre hintsd reá a kockára vágott kenyérszeletet, és a lapos kenyérszeletet rakd melléje, és a mazsolát, mandulát, fügét felül rakd reá, és tálald fel."
Tetszett ez a kenyeres dolog, de mást választottam , ezért csak a mártást készítettem el. Annyit azért változtattam a dolgon, hogy lepépesítettem a mártást, mert nem szeretem az egész mazsolát nézni. Bocsi.

A harmadik mártáshoz a sült pecsenyelevet használtam fel, amibe bőven tettem gyömbért és bort, szerecsendió virágát, friss borsot, fahéjat, sáfrányt, mézet, ecetet, szegfűszeget és annak rendje-módja szerint jól megpirított kenyérbéllel sűrítettem be. Ez volt a legintenzívebb mártás és bevallom azt hittem, hogy ez lesz a legkevésbé díjnyertes.
Nem véletlen, hogy 3 mártást készítettem, így nem lehetett egyiket sem letaszítani a dobogóról.
Mégis ez aratta a legnagyobb sikert a három közül. Vagy csak nekem ízlett ez a legjobban? Ez is lehet.

Köretként a kedvencemet választottam. Ez a gombóc komolyan mondom, veri a mai köretek nagy részét.
Szömörcsök, így hívták akkoriban.

Ez valójában kucsmagombát és gombócot is jelentett.
A recept: "Végy szép lisztet egy tálba, törj egynéhány tikmonyat bele, kenyérbélt bővön, petrezselyemlevelet s vereshagymát, apróra vágottat, borsot, gyömbért, amennyi elég, meleg vajat, keverd meg jól egy fakanállal, majoranna is jó bele, sót amennyi elég, szaggasd apró golyóbisokra és főzd meg forró vízben, a leve ne legyen igen sok, ha szükséges borsot, gyömbért bele."
Annyit újjítottam mindössze rajta, hogy gőzpárolóba tettem, mert azzal sokkal jobb állagot lehet elérni, mint a vízben főzéssel. Annyira megszerettem, hogy szinte bármihez el tudom képzelni köretként.

Ez a vacsora tényleg nem a halvérűek kedvence. Igazi tüzes, eleven ízek, rengeteg árnyalattal. Bombaként robban, ahogy összekeveredik a szájban a szarvas húsa a gombóccal és a mártással.

Jó borokkal leöblítve, nem is kell más.
Ahogy ülepedett a testes vacsora, éreztük elférne még némi édesség a gyomorban.
Volt egy érdekesnek és egyszerűen elkészíthetőnek tűnő recpet a tarsolyban és, hogy ne hagyjon alább a hangulat úgy 10 óra magasságában nekiláttunk a tészta meggyúrásának. Egyszerű sütőporos alaptésztát készítettünk, kicsit elősütöttük és erre került rá a "töltelék".
Répát lereszeltem és kevés olajon karamellizálni kezdtem, amíg össze nem esett és egy kis színt kapott. Látszik, hogy mikor elég a hevítésből. Kevertem hozzá szerecsendió virágot és mézet. A masszát a tésztára kentem és a tetejét tejföllel fedtem le. A sütőben addig sült tovább, amíg a tejföl elkezdett színesedni.
Édeskés, aromás illat jelezte, hogy lassan elkészül a desszert.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy vártunk, amíg kihül. A még meleg süteményt kockákra vágtam, bőséggel meglocsoltam mézzel és így kínáltam a vendégeimnek.
A puritán összetevők ellenére meglepően ízletes sütemény. Igazán jó zárásnak bizonyult.

Hungarian food is good

Nem sokat főzök hagyományos, magyar ételeket. Nem mintha nem enném szívesen, egyszerűen jobban érdekel az idegen ízek létrehozása. Mondjuk, hogy így alakult.
Néhány éve történt, hogy az eredeti, mára elfeledett, magyar ízvilággal közelebbi viszonyba kerültem egy vidéki (körösladányi) főzőversenynek köszönhetően.  Ott minden ősszel rendeznek egy hagyományos népiétel főzőversenyt. Gondoltam, jó kis hétvégi program lenne részt venni, és Sára hozakodott elő azzal, hogy válasszunk egy ételt a középkori magyar konyha receptjei közül. Egy könyvből fénymásolva volt neki néhány ilyen receptje, amit még egy rendezvény szervezése kapcsán gyűjtött korábban. Még ki sem próbáltam, máris lenyűgözött a receptekben rejlő sokszínűség.

Döbbenetes volt a felismerés, hogy milyen keveset tudok a híres, magyar konyháról és, hogy a középkorban az általam nagyra tartott kínai konyhát is túlszárnyalta, ami a négy alapízt használva az egyik legösszetettebb ízevilágot produkálta. A magyarok a világon egyedül alkalmaztak ételeikben öt alapízt (sós, édes, keserű, savanyú, csípős) úgy, hogy egyik íz sem ütközött ki az ételből.

A valóságban a mai, újkori konyhát igen jól ismerjük és nem is tudjuk mitől foszt meg minket az a tény, hogy nem látunk túl a paprika utáni világon. Bár szeretem ezeket az ételeket, ritkán készítem, de tény, hogy a világkonyhában elfoglalta a neki járó szerepét. Viszont, ha kimondjuk: magyar konyha, akkor ennél távolabbra már nem látunk. Nem titkolta,  de nem is szorgalmazta szinte senki, hogy jobban megismerjük a középkori magyar konyha zsenialitását. Igen, tényleg zseniális, majd meglátjátok! Vajon miért nem fedeztük fel eddig újra?...

Az is tény, hogy ma a gasztronómiában szeretünk sok, hagyományos dolgot megtagadni, hogy bizonyítsuk az új fejlesztések, találmányok létjogosultságát. Valóban, újítások sokasága lát napvilágot, és ezek forradalmi módon képesek átalakítani a konyhatechológiát. Nagyszerű például a sous vid. Van a neten egy reklám, ahol egy sous vid csirkemellet hasonlítanak össze egy sütőben sült másikkal. A reklám egyértelműen lejáratja a sütős változatot azzal, hogy bizonygatja mennyire száraz, rágós és tényleg annak is látszik, de ez nem a technológia baja, hanem a szakácsé, aki túlsütötte a mellet :-). A sous vid másért jó. Kérdem én, miért nem férhetnek meg egymás mellett a múlt és a jelen, a megszokott és az újdonság?
De, ne kalandozzunk messze, kanyarodjunk vissza a középkori magyar konyhához és az öt alapízhez!

Őseink konyhája egyedülálló volt a világon, ami annak is köszönhető, hogy vándorlásaik során rengeteg tapasztalatot szerezhettek más népek főzési kultúrájából. A zsenialitásunk (megjegyzem a mai napig is, szerintem), hogy egyénileg tudtuk ezeket az ismereteket ötvözni. A középkori magyar konyha egyedi volt és komplexebb a mai ismereteink szerint, mint a világ többi konyhája, és ez nem a különleges alaponyagoknak volt köszönhető, hanem annak a törekvésnek, hogy harmóniát próbáltak kihozni minden ételből.
Az föld, tűz, víz, fa, fém ötöse szerint értelmezték a főzést. (Erről itt találsz egy érdekes írást: http://gasztrokaloz.ucoz.hu/index/a_magyar_gasztronomia_tortenete/0-15)
Míg a világ többi részén a sós, savanyú, édes, keserű alapízekre bontották az ízeket, addig mi magyarok a csípőset is külön alapízként értelmeztük. Ezt különböző fűszerek használatával értük el, mint bors, fahéj, szerecsendió virága, szegfüszeg, gyömbér. Az alapgondolat pedig az lehetett, hogy ezen öt alapíz úgy képviseltesse magát az ételekben, hogy - mai szóhasználattal élve - egyik se lógjon ki, azaz akkor jó az étel, ha képtelenek vagyunk megállapítani, hogy inkább ilyen, vagy inkább olyan.
(Persze ez általánosítás, hiszen nonszensz, hogy egy mézes édesség, vagy egy savanyúkáposztás ételnél ez megvalójuljon. Bár miért is ne?)

Amiket eddig elkészítettem az első fennmaradt szakácskönyvekből, szerintem zseniálisak. Ez a mi valódi múltunk, a paprika korszaka csak utána jött. Se szeri, se száma azon fűszereknek és alapanyagoknak, melyeket használtunk és amiket csak manapság kezdjük újra felismerni úgy, mint más konyhák alapanyagait. Gyömbért használtunk szinte mindenhez, ez volt a bors után a legtöbbet előforduló fűszerünk, és rengeteg sáfrányt, ami köztudottan keserű. Fahéj, ánizs, édeskömény, szegfűszeg, szerecsendió virág a mindennnapok fűszere volt, mind húsoknál, mind gyümölcsöknél. Tudjuk-e, hogy az 1698-ban megjelent Szakáts mesterségnek könyvecskéjében, már szerepelt az ugorka (uborka) saláta. Pontosan a mai változatban készítették: karikázd fől, sózd be, szűrd le, stb. Legfejebb annyi volt más, hogy nem cukrozták a levét.

Ezek a receptek nem tartalmaznak mennyiségeket, valójában nem is receptek, inkább útmutatások, így nem kell hogy lelkiismeretfurdalásom legyen, amiért nem követem pontosan a leírtakat. :-)

Engem most az motivál, hogy ismerjük fel, hogy rettentően büszkének kell lennünk, mert a középkori magyar konyha páratlan ízvilágú volt. Jöjjön egy idézet Galeotto Marzio-tól, aki Mátyás király hírnevének kialakításában nagy szerepet játszott krónikáival. Ő mondta: "A magyarok erőteljejes és hevülékeny természetű emberek, ezért nem helytelen, hogy sok fűszerrel élnek."

Hát, talán ilyennek láttak minket külhonban is. 

A hétvégén vendégeink voltak, akik szeretik a hagyományos magyar ízeket, gondoltam megtréfálom őket a lehető legmagyarabb vacsorával. Volt már tapasztalatom abban, hogy milyen reakció követi ezeknek az ételeknek a kóstolását. Az írás elején említett versenyen (ahol az első díjat kaptuk, mert a zsűri nem tudta bekategorizálni az ételt, ezért elsőként emelte ki a díjazás előtt. Így lettünk első díjazottak első helyezettek helyett.) odajött az első helyezett és megkóstolta a főztünket: villa a tányérba, majd a szájhoz, megint tányér, ismét a száj, és ez így ment egy darabig. Szerintetm nem tudta hova tenni az élményt, hiszen annyira szokatlan lehetett számára. Egy idő után csak kezet fogott és mosolygott. Ebben a gesztusban benne volt, amiért indultunk a versenyen. Boldogok voltunk, mert ez volt az igazi elismerés.

Tehát, a hétvégi menü: Két hideg étel készült a meleg főétel előtt: egy nyúlmáj pástétom és egy szervaspástétom kenyérköntösben.

Minden fogás esetében igénybe vettem a modern konyha lehetőségeit és igyekeztem az ízek korhű megtartása mellet olyan állagot és csomagolást létrehozni, ami megfelel a mai kor igényeinek.

A nyúlmáj esetében  hagymát pirítottam kacsazsírban (jó sokat) és hozzá tetem a májat is. Addig piritottam tovább, amíg a belseje már nem volt véres. Közben fenikulomot, ami mai nevén édeskömény és szerecsendió virágot kevés vízben puhára főztem. Ezeket a kézimixer aprítójába tettem,  aztán hozzá lehelletnyi szegfüszeget, friss zöldborsot (amit nagy szerencsémre régebben be tudtam szerezni és olívaolajban eltenni) és egy friss fügét is tettem bele. Szerintem ez utóbbitól kelt életre igazán a pástétom. Végezetül sóztam és elkezdtem pépesíteni. A megfelelő állag elérése érdekében addig adagoltam a kacsazsírt, amíg jól kenhetővé vált. Azt hiszem osztatlan volt a siker. Volt, aki a főétel után is vissza, visszajárt rá.

Szarvaspástétom: kis darabokra vágott szarvashátszínt pirítottam, hozzátettem üvegesre pirított hagymát fahéjjat, aránylag sok szegfűszeget, friss gyömbért, borsot, kevés zsályalevelet, de ennél több tárkonyt. Kicsit még pirítottam és levettem a tűzről a végén beledobtam egy édes körtét apróra vágva. Mint az előző pástétomnál ezt is lepépesítettem, de egy picikét darabos is maradt, kevertem még hozzá a végén egészen apróra vágott hasaalja szalonnát, illetve kacsazsírral javítottam az állagán, hogy kellemes legyen a szájban. Rúddá formáztam folpack segítségével, majd a mélyhűtőbe tettem, hogy megdermedjen. Vékonyra nyújtott kenyértésztába helyezetem a pástétomot, feltekertem és megsütöttem sütőben. Amikor kihült visszatettem a hűtőbe. A vendégek érkezésekor kivettem és szobahőmérsékleten tálaltam. Mi tagadás, ez sem volt kevésbé sikeres. 

A főételt egy következő bejegyzésben osztom meg veletek. de a végére kerüljön egy fotó: egy rakás otthon sütött baguette.

Répa feketecsalánnal, kontra levesalapok

Gyakran eszünk sült zöldségféléket önmagukban, nem köretként. Évszaknak és hűtőnk tartalmának megfelelően szinte mindent összesütünk, amit találunk. Hihetetlenül érdekes és finom ízeket lehet nyerni egyszerűen és gyorsan. Hozzátartozik, hogy nálunk Sára szokta ezeket készíteni, egyrészt mert imádja, másrészt, kb. azt a 15 percet tölti főzéssel, ami ennek előkészítéséhez szükséges.
Ez itt éppen köretnek készült, de főételként is megállja a helyét, pláne ha akad hozzá egy kicsit testesebb, száraz fehérbor. Az a lényeg, hogy minden zöldségfélét külön ízesítsünk.
A zöldségeket sózom és olíva olajba forgatom. Ez az alap. Jelen esetben a krumplihoz friss kakukkfüvet és rozmaringot szedtem a kertből, és daráltam rá egy kevéske színes borsot.

A sárgarépa adta az étel izgalmas ízét. Az olaj és só mellé csíkokra vágott feketecsalánt kevertem, jó sokat, nem csak úgy a látszat kedvéért. Meglocsoltam nádsziruppal és fehér balzsamecettel. Egymás mellé terítettem a tepsibe és kb. 200 fokon 45 percig sütöttem. Mielőtt betolom a sütőbe, rádobok egy kis zacskó alaplét. Kb. 1,5 dl-es zacskókba szoktam lefagyasztani csirke, kacsa, rák, vagy vadcsontból készült levesalapokat, amiket szószokhoz és zöldségek sütéséhez is felhasználok.
A feketecsalán miközben megízesíti az ételt, ropogósra sűl a zöldségekkel. Ami zseniális és engem is fölöttébb meglepett, hogy a répa és a feketecsalán olyan új, egyedi ízeket hozott létre, amit ritkán tapasztaltam eddig. A répa íze megmarad, de a csalán aromája annyira átjárja, hogy egy egészen más répát találunk a szánkban. Egyáltalán nem válik el többé a két alapanyag egymástól, hanem eggyé válnak. Amikor ráharapok a csalánra répás csalánt érzek, amikor a répára harapok, akkor csalános répát. Egy "elgurult a gyógyszerem" pillanatban készítettem egy csalános répasalátát, persze savanyúan. Ne ebből az ötletből gondolta tovább a Sára. Vallomás: Nem is én találtam ki, csak múzsáztam.
Mondja valaki, hogy unalmas a répa, meg a krumpli!

Néhány szó a levesalapokról, alaplékről:
Ezek olyan alapvető ételízesítők, mint a só. Jó levesalapot nem lehet 10 perc alatt valamilyen kocka feloldásával összedobni. Sajnos ez tény. Idő kell hozzá.
Nem csak a nyers csontokat kifőzve nyerhetünk finom alapléket, sőt. Mi például imádjuk a fűszeresen sült pecsenye kacsaszárnyat, aminek ugye meglehetősen sok a csontja. Na ezeket a már megsült csontokat nem kidobjuk, hanem tovább főzzük. Sót sohasem teszek a vízbe, csupán fűszereket, de valójában ezek is elmaradhatnak, mivel utólag még bármilyen fűszerrel összefőzhető.
A szószokhoz pici zacskókba porciózom a lét, leveshez nagyokba és mehet a fagyasztóba.

Főzz nekem levest, olyan világosat!

Ha bármilyen csont megmarad otthon, vagy legyen éppen rák héjja, akkor nem vagyok rest alaplét főzni belőle. Van, hogy fél és egydecis adagokban teszem el lefagasztva, mert akkor mindig kéznél van egy kis mennység, ha kell egy szószos ételhez. Jelen esetben egy giga adagot vettem elő, mivel egyszülött fiam meglátogatott és kért, hogy főzzek neki levest, "olyan világosat".  Na ez lett belőle.

Tigrisrák curry, nyam-nyam

Ez tipikusan az az étel, ami nagyon hamar elkészül, ugyanakkor olyan komplex ízélmény, mintha komoly előkészületek előznék meg. Ha egy gyors fogással akarunk lenyűgözni valakit, remek választás a tigrisrák curry.

Az elkészítéséhez vöröshagymát, egy fél friss kurkumagyökeret és indonéz hosszúborsot péppé zúztam mozsárban. Tettem ezt mind azért, mert autentikusan a mozsár a tuti (na és a lenyűgözés fontos kelléke is :-) ). Ha sietek, maradok a jól bevált kézimixernél, de a mozsárban törésnek mégis van egy kellemes hangulata, az illatokról nem is beszélve.

Olajon pirítani kezdtem az összetört masszát, tettem bele chilis rákpasztát és egy kis halszószt, majd felengedtem friss kókusz áttetsző levével. Az előre csomagolt kókuszlé szintén jó, de mellőzném a kókuszkrémet, mert az túl tömény ehhez a fogáshoz, szerintem. Főztem, amíg meg nem untam, aztán belekevertem a rákokat, kis idő múlva a szójacsírát. Minimális pirítás után levettem a tűzről és megszórtam a tetejét vágott, friss korianderrel. Főtt rízzsel tálaltam.
Kb. annyi idő kellett ahhoz, hogy asztalra kerüljön, amennyi most a megíráshoz. Na jó túloztam, de gyorsan kész lett. (-:

Sára most hívta fel a figyelmemet, hogy végig gondoltam-e az egyszerű és gyors fogásomat, mert valóban egyszerű és gyors, ha van otthon friss kurkumagyökér, hosszúbors, chilis rákpaszta, halszósz, kókuszlé (lehetőleg friss, fiatal kókuszból kinyerve) szójacsíra, rák meg ugye mindig van......