Temérdek szarvashús volt otthon, kb. 5 kilós szarvashátszín csontosan. Volt vele pontos tervem, de elúszott, mert előző éjjel fél egykor még a sütő előtt ücsörögtem hőmérővel a kezembe és a benti hőfokot ellenőríztem, mert gyanakodtam, hogy nem adja le a megfelelő hőt. Sajnos így is volt, mehet vissza a szervízbe.
A húst elkészítés előtt 4 napra vizes pácba tettem, amit rengeteg gyömbérrel, borssal, egész fahéjjal, vöröshagymával és szegfűszeggel ízesítettem és bor is ment bele bőven. A nagy napon kivettem a pácból és forró serpenyőben körbepirítottam, hogy benn maradjanak a szaftok. Majd tepsibe tettem némi rozé bor társaságában és lefedtem fóliával. Emlékeim szerint 6 órát sült 80 fokon. Ezen idő alatt a maradék rosé is elfogyott.
Három különböző mártást készítettem hozzá.
Az első a "megy sása sült alá" ( egy g-vel) névre hallgatott, amihez így nyár végén csak fagyasztott meggy állt rendelkezésemre.
Közlöm az eredeti szöveget: "Egy fazekba tégy Megyet, bort, fejér tzipó bélt, fözd-meg erösen, és szitán verd-által, azután töltsd egy tsuporba és szeltt módgyára metélly czitromot belé, bors, gyömbér, sáfrány, fahéj, szegfü, méz, mondolát belé, de a mondolát aprón kell metélni: fözd-meg jol, és hídra add fel, akarmi petsenyéhez jó étek."
Klafa nem? És én szót fogadtam. Jól tettem.
Második:
Mazsola lév sült alá egy kicsit maibb szöveggel.Malozsa-lév, azaz mazsola-mártás sült alá
"Egy icce
[1 icce = kb. 8 dl] borban mandulát, fügét, mazsolát jó bővön belé, jól mézeld
meg, bors, gyömbér, sáfrány, szegfű, ezeket jól meg kell főzni, azután vajas
mézben ránts cipót kockára vágva vagy szeletelve; mikor fel akarod adni, töltsd
tálba a levét, felül körítésnek a sültet, és a sültre hintsd reá a kockára
vágott kenyérszeletet, és a lapos kenyérszeletet rakd melléje, és a mazsolát,
mandulát, fügét felül rakd reá, és tálald fel."
Tetszett ez a kenyeres dolog, de mást választottam , ezért csak a mártást készítettem el. Annyit azért változtattam a dolgon, hogy lepépesítettem a mártást, mert nem szeretem az egész mazsolát nézni. Bocsi.
A harmadik mártáshoz a sült pecsenyelevet használtam fel, amibe bőven tettem gyömbért és bort, szerecsendió virágát, friss borsot, fahéjat, sáfrányt, mézet, ecetet, szegfűszeget és annak rendje-módja szerint jól megpirított kenyérbéllel sűrítettem be. Ez volt a legintenzívebb mártás és bevallom azt hittem, hogy ez lesz a legkevésbé díjnyertes.
Nem véletlen, hogy 3 mártást készítettem, így nem lehetett egyiket sem letaszítani a dobogóról.
Mégis ez aratta a legnagyobb sikert a három közül. Vagy csak nekem ízlett ez a legjobban? Ez is lehet.
Köretként a kedvencemet választottam. Ez a gombóc komolyan mondom, veri a mai köretek nagy részét.
Szömörcsök, így hívták akkoriban.
Ez valójában kucsmagombát és gombócot is jelentett.
A recept: "Végy szép lisztet egy tálba, törj egynéhány tikmonyat bele, kenyérbélt bővön, petrezselyemlevelet s vereshagymát, apróra vágottat, borsot, gyömbért, amennyi elég, meleg vajat, keverd meg jól egy fakanállal, majoranna is jó bele, sót amennyi elég, szaggasd apró golyóbisokra és főzd meg forró vízben, a leve ne legyen igen sok, ha szükséges borsot, gyömbért bele."
Annyit újjítottam mindössze rajta, hogy gőzpárolóba tettem, mert azzal sokkal jobb állagot lehet elérni, mint a vízben főzéssel. Annyira megszerettem, hogy szinte bármihez el tudom képzelni köretként.
Ez a vacsora tényleg nem a halvérűek kedvence. Igazi tüzes, eleven ízek, rengeteg árnyalattal. Bombaként robban, ahogy összekeveredik a szájban a szarvas húsa a gombóccal és a mártással.
Jó borokkal leöblítve, nem is kell más.
Ahogy ülepedett a testes vacsora, éreztük elférne még némi édesség a gyomorban.
Volt egy érdekesnek és egyszerűen elkészíthetőnek tűnő recpet a tarsolyban és, hogy ne hagyjon alább a hangulat úgy 10 óra magasságában nekiláttunk a tészta meggyúrásának. Egyszerű sütőporos alaptésztát készítettünk, kicsit elősütöttük és erre került rá a "töltelék".
Répát lereszeltem és kevés olajon karamellizálni kezdtem, amíg össze nem esett és egy kis színt kapott. Látszik, hogy mikor elég a hevítésből. Kevertem hozzá szerecsendió virágot és mézet. A masszát a tésztára kentem és a tetejét tejföllel fedtem le. A sütőben addig sült tovább, amíg a tejföl elkezdett színesedni.
Édeskés, aromás illat jelezte, hogy lassan elkészül a desszert.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy vártunk, amíg kihül. A még meleg süteményt kockákra vágtam, bőséggel meglocsoltam mézzel és így kínáltam a vendégeimnek.
A puritán összetevők ellenére meglepően ízletes sütemény. Igazán jó zárásnak bizonyult.
Tetszett ez a kenyeres dolog, de mást választottam , ezért csak a mártást készítettem el. Annyit azért változtattam a dolgon, hogy lepépesítettem a mártást, mert nem szeretem az egész mazsolát nézni. Bocsi.
A harmadik mártáshoz a sült pecsenyelevet használtam fel, amibe bőven tettem gyömbért és bort, szerecsendió virágát, friss borsot, fahéjat, sáfrányt, mézet, ecetet, szegfűszeget és annak rendje-módja szerint jól megpirított kenyérbéllel sűrítettem be. Ez volt a legintenzívebb mártás és bevallom azt hittem, hogy ez lesz a legkevésbé díjnyertes.
Nem véletlen, hogy 3 mártást készítettem, így nem lehetett egyiket sem letaszítani a dobogóról.
Mégis ez aratta a legnagyobb sikert a három közül. Vagy csak nekem ízlett ez a legjobban? Ez is lehet.
Köretként a kedvencemet választottam. Ez a gombóc komolyan mondom, veri a mai köretek nagy részét.
Szömörcsök, így hívták akkoriban.
Ez valójában kucsmagombát és gombócot is jelentett.
A recept: "Végy szép lisztet egy tálba, törj egynéhány tikmonyat bele, kenyérbélt bővön, petrezselyemlevelet s vereshagymát, apróra vágottat, borsot, gyömbért, amennyi elég, meleg vajat, keverd meg jól egy fakanállal, majoranna is jó bele, sót amennyi elég, szaggasd apró golyóbisokra és főzd meg forró vízben, a leve ne legyen igen sok, ha szükséges borsot, gyömbért bele."
Annyit újjítottam mindössze rajta, hogy gőzpárolóba tettem, mert azzal sokkal jobb állagot lehet elérni, mint a vízben főzéssel. Annyira megszerettem, hogy szinte bármihez el tudom képzelni köretként.
Ez a vacsora tényleg nem a halvérűek kedvence. Igazi tüzes, eleven ízek, rengeteg árnyalattal. Bombaként robban, ahogy összekeveredik a szájban a szarvas húsa a gombóccal és a mártással.
Jó borokkal leöblítve, nem is kell más.
Ahogy ülepedett a testes vacsora, éreztük elférne még némi édesség a gyomorban.
Volt egy érdekesnek és egyszerűen elkészíthetőnek tűnő recpet a tarsolyban és, hogy ne hagyjon alább a hangulat úgy 10 óra magasságában nekiláttunk a tészta meggyúrásának. Egyszerű sütőporos alaptésztát készítettünk, kicsit elősütöttük és erre került rá a "töltelék".
Répát lereszeltem és kevés olajon karamellizálni kezdtem, amíg össze nem esett és egy kis színt kapott. Látszik, hogy mikor elég a hevítésből. Kevertem hozzá szerecsendió virágot és mézet. A masszát a tésztára kentem és a tetejét tejföllel fedtem le. A sütőben addig sült tovább, amíg a tejföl elkezdett színesedni.
Édeskés, aromás illat jelezte, hogy lassan elkészül a desszert.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy vártunk, amíg kihül. A még meleg süteményt kockákra vágtam, bőséggel meglocsoltam mézzel és így kínáltam a vendégeimnek.
A puritán összetevők ellenére meglepően ízletes sütemény. Igazán jó zárásnak bizonyult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése