Translate

2013. október 23., szerda

Rántott bélszín és rizike sárgarépa pürével


Most oda vagyok meg vissza, szét meg össze. Elégedett vagyok és teljesen jól érzem magam. Jajj, de jó ez!
Pedig a kezdet nagyon nem volt kedvemre való. Sára azt találta ki, hogy legyen rántott bélszín a vacsora, azaz hogy az elkészített bélszínt rántsam ki, én meg mindenképp rántott rizikét akartam, de sehogy sem volt kedvem a panírozásnak nekilátni.
Azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy soha nem panírozok semmit. Egyszerűen kiakaszt a panírozás. Széthordom a mindenfele szóródó lisztet, aztán vastag csirizzel kenem össze magam. Nincs az az isten, hogy villával csináljam. Ez kézműves dolog kérem :) Aztán meg a zsemlemorzsázás külön téma. Nem ám locsolgatom a húst zsemlemorzsával, hanem az edényt mozgatom, mint egy serpenyőt. Dobálom a húst és így mindenhol belepi a morzsa és sehol sem lesz vastag sem, mert a fölösleg azonnal le is pereg róla. Amikor polgár pukkasztó akarok lenni azt mondom, hogy azért nem panírozok, mert az mélységesen megalázó. Hogy jön egy valamire való férfi ahhoz, hogy magát ilyen kellemetlen helyzetbe hozza. Erre persze mindenki csak néz, mire én bedobom a nincs annál megalázóbb számomra, mint betenni a mosandó ruhát a mosógépbe - megjegyzésemet. Undorító! Az még hagyján, hogy kiveszem, ami ki lett mosva, na, de betenni??? Persze ilyenkor csak azok nevetnek, akik ismernek, mert kérem nem vagyok ám én annyira komplett.
Szóval, a rántott hús szuper, a rántott csirkecomb zseniális, de csinálja más!
Most rávettem magam. Hú, de megérte!


Azt hiszem, elég érett vagyok már ahhoz, hogy amikor csak lehet, ne legyek komoly. Persze fiatalon meg azt gondoltam, hogy rendjén van a komolyság. Rá kellett jönnöm, hogy remek dolog, ha az ember legalább önmagát képes szórakoztatni. Ha még van egy hasonszőrű partner is hozzá, akkor meg tiszta Kánaán. És van :) Bár már azzal is lassan számot kell vetnem, hogy kifogynak mellőlem, vagy én fogyok ki. Én veszettül lépegetek hátrafelé a hülyeség ösvényén, de a fránya évek szaladnak utánam, meg a többiek után is. Na, jó ez rossz tréfa volt, de tény, hogy így lesz. Egyelőre nem foglalkoztat az elmúlás. Csak a zsírpárnám múlna már el!!! Minden esetre hajló korom ellenére azt gondolom egész nap a hülyeségen jár az eszem. Annyi a stressz mostanában, hogy csak nevetéssel lehet kibírni. A nevetés kell és a hülye poénok is, amit aki nem sértődékeny örömmel fogad és viszonoz is. Némi öniróniával egész kellemes az ilyen össznépi froclizás. Szerintem az életben két dolog van, ami mindig kéznél van. Az egyik a nevetés, a másik a hami. Persze magamra gondolok, mivel olyan készlettel rendelkezem, hogy egy kijárási tilalom esetén tuti túlélők lennénk.

Jöjjön a panírozás. Sára kérésére a bélszín sült-rántott lett. A vastag steak méretűre vágott húsokat tűzforró serpenyőben mindkét oldalán kérgesítettem. Heston-osan többször megforgattam, hogy a szaftok vándoroljanak benne, majd lefedtem egy edénnyel és hagytam pihenni. A saját szedésű, ízletes rizike gombát és a bélszínt szépségesen bepaníroztam a megalázott férfi identitásával :)

Nem tűzforró, de azért forró olajban kényelmesen mindent kisütöttem ügyelve arra, hogy sehol se égjen meg a panír. Bár ez nem zavar, de nem szép. Most kellene adnom a sok okosságot, hogyan is kell azt az állagot elérni, amit Sáránk megrendelt. "Tudod édes, hogy utálom a véres húst, de ennek mégis legyen szaftos a belseje." Persze. Anyácskádat! Majd adok én neked... Felhúztam a szófogadó papucsomat és rögvest vettem az akadályokat. De az az, mait nem tudnék most elmondani. Ebben a különleges szófogadó lelkiállapotomban képes voltam érezni a párhuzamos univerzumokat is. Sőt anno szomszédom, aki a THC, alias fű hatóanyagáról órákat tudott mesélni, mint idegsebész - mondata jutott eszembe, hogy ettől a szertől 360 fokban érzékel az ember. Na én soha nem drogozok, de most a 370-et is megközelítettem. Egyszerűen átadtam magam a főzés múzsájának és hagytam, hogy az agyi jelek vezéreljék kezeimet. Valahogy minden tökéletes lett. Az elősütés, az olajban sütés. A bélszín sütés és némi pihentetés után, véres lett, ahogy szeretem, egy darabot szépen be is kebeleztem. Én már ezzel is elégedett voltam. A bundázás és gyors sütés után éppen rózsaszín és szaftos maradt. Gyönyörűséges, omlós és mennyei lett. A panír roppant a hús szétomlott. Hmmm!

Persze most azt kell mondanom nem én voltam a májer, mert a zsinórok nem az én kezemben voltak, de az akkor is tény, hogy én aggattam magam kötélre :) A köreten Sára először kiakadt, mert valami szószra számított. Hát ekkora vákuum nincs bennem. Szívok én a párkapcsolat oltárán, de csak, ha muszáj. Most nem volt muszáj, mert úgy döntöttem. Sárgarépát gőzpárolóban puhára pároltam, majd kis tejjel vajjal felengedve botmixerrrel lepürésítettem. Eztán egy kis lábasban feltettem melegedni és tettem bele leheletnyi őrölt koriandert, de csak annyit, amennyitől felsejlik az íz. Semmi dominancia. Sára csesztetett, hogy mikor fogom már azt az árva cukkinit elhasználni, ami a hűtőben hevert. Hát most. Egy eszméletlenül jó hővezető vasserpenyőt keményen felhevítettem és a kockázott cukkinit beledobtam. Forgatgattam a darabokat, hogy lehetőleg minden oldala kapjon egy kis pírt. A tálalás Sára érdeme, mint oly sokszor. Szerinte szar, ahogy én tálalok. (Nem az) csak súgom meg, mindössze nem egyezik az ízlésünk.

Hogy mitől vagyok elégedett? Egyrészt mert én magam paníroztam mindet. Nem volt nehéz rávennem magam, mert Sárát nem sikerült és a rizike nem várhatott. Ez a fogás most a pillanat hevében minden igényemet kielégítette. A szemem a szépséget látta a tálalásban. Az ízek, az elkészítés módja hibátlan volt. Nem dicsérem magam szinte soha. Nézessék el nekem, hogy ezt most megteszem, de azt gondolom van annyi önkritikám, hogy tudjam, ez most elfogulatlan vélemény.

A sok rántott dolgot remekül egészítette ki a sárgarépa püré a leheletnyi koriander ízzel. A cukkini ropogós üdesége a felső hangtartományokat is megrezegtette. A legbüszkébb a bélszínre vagyok. Tökéletes állagot sikerült elérnem. Azt kell mondanom, ha ezt egy menő top étteremben rakják elém, akkor lelkendezve megyek haza. Elmesélem mindenkinek és még a blogon is megírom. Mint most. Fenomenális volt. Akkor lennék az évszázad pasija, ha ezt meg tudnám ismételni, de nem fogom. Nem teszem ki magam a csalódás esélyének. No meg arra a sokat elhangzott mondatomra is hivatkozhatok, hogy alig fordul elő, hogy valamilyen ételt kétszer készítek el. Ezt sem fogom :)


4 megjegyzés:

Kisildi írta...

Sokszor vagyok én is ilyen extázisban mint te, ha valami amitől féltem mégis jól sikerül. Ezentúl csak rántott dolgokat várok tőled!

Györgyi írta...

A panírozással pont úgy vagyok, mint Te. A világból ki lehet üldözni, annyira kellemetlennek érzem, de mit tehet az ember lánya paníroz, ha szükséges :)
Egyszer egy ismerősöm meghívott vacsorára és lelkesen mondta, hogy rántott bélszín lesz. Izgatottan vártam, mivel steak, leves és tatár- formájában fogyasztottam addig. Nos elém pakolt egy borjú bécsi mintájára papírvékonyra klopfolt cipőtalpat. Valami borzalom volt. A Te képeid és leírásod valami merőben más és csodálatos ételről tanúskodnak :)

Műkedvelő Hedonista írta...

Igenis Ildi. Ezentúl rántós Péter lesz a beceneven :)

Műkedvelő Hedonista írta...

Hát Janka ettől a dícsérettől szinte bele is pirultam :) A levesedre kíváncsi vagyok. Étteremben kétszer ettem bélszíngulyást. Jó sűrű volt. Annyira tetszett, hogy én meg gulyáslevest készítettem. Remek lett mondhatom. Engem a levesben zavar a cupákos rész. Nagyjából mindenki azt mondja erre kár elpazarolni egy ilyen nemes húsrészt. Én nem sajnáltam. Tény, hogy máshogy kell készíteni, mint a hagyományosat. A bélszín nem igényel hosszú főzést. Elmeséled milyen levest ettél, légyszi! Köszönöm :)