Sulyom fánk

És a mai érdekesség. Magyar nevén sulyom, más néven vizigesztenye. Bármily meglepő a hazai vizek lakója. A Tisza és a Bodrog melegvízű holtágaiban megterem. Olvastam valahol, hogy Nyíregyházán a XIX. század közepén annyira közkedvelt volt a főtt sulyom fogyasztása, hogy az eldobált héjjaktól nem lehetett mezitláb közlekedni. Nekem itthon a kétágúból van, de hazánkban a három illetve a négyágú szaporodott el. 

vizigesztenye - internetről letöltött kép

A hazai kínai árusoktól időnként a kerek fajtát lehet beszerezni frissen, bár tőlük vettem a képen láthatót is. Sok helyen kapható a konzerv változat is, ami szintén finom, de össze sem hasonlítható a frissel. Igaz, úgy is remek.  
A friss íze édeskés, amit a konzerv nem tud sejtetni sem. Viszont mindkettő úgy ropog, hogy az ember az agyában is érzi. Ami még érdekes, hogy az amúgy némi túlzással ízetlennek is nevezhető vizigesztenye kiválóan veszi fel más alapanyagok, fűszerek ízét és ily módon adja hozzá sajátját, ami addig érezhetetlen volt.  

Kétszarvú sulyom - ez van nálam otthon

Hasonlóan viselkedik a bambuszrügy is. Jó kombinációk hozhatók ki belőlük. Nekem kacsával ízlik legjobban.

Találtam egy igazán jó anyagot a témáról.        http://terebess.hu/tiszaorveny/vadon/sulyom.html

Ami ezt a fánkot érdekessé teszi, hogy egy 1600-as évek végéről származó szakácskönyvben fellelhető receptről van szó. Igaz, ez a főúri konyhát mutatja be, de az tény, hogy a sulyom a köznép csemegéje volt. Ezért feltételezem, hogy népszerű is. A feladat roppant egyszerű. Fogunk egy vizigesztenyét, belemártjuk a fánktésztába, amit előtte kis sóval őrölt szegfűszeggel és sáfránykivonattal ízesítettünk. A sáfrányt kis forró vízbe domjuk és hagyjuk kiázni. Épp csak egy picike kesernyés ízre van szükségünk, úgyhogy csínján kell bánni vele. 

A fánktésztánál azt gondolom legyünk modernek. Ki-ki ízlése és szokása alapján döntse el miként készíti a fánk tésztáját. Azt gondolom,hogy a kelesztés nélküli sütőporos változat is klassz eredményt hoz. A lényeg szerintem, hogy az aránylag hígabb tészta a célravezető, hiszen nem cél a vastag fánkréteg. Persze ki hogy szereti. A ropogós belső részhez nekem a könnyedebb habosabb tészta tetszik. A tésztába mártott vizigesztenyéket mindössze forró olajban kisütjük és majdnem kész a különleges édesség. Végezetül meglocsoljuk mézzel, hogy finom édes legyen. 

Íme a korabeli feljegyzés:

Főkötős fánk

Csinálj kadocot, azaz liszt és tojás keverékéből készült tésztát néki, mint az alma-fánknak, azután egy tiszta csupornak a fenekét lyukaszd meg, mint egy borsószem, tiszta meleg vaj légyen a tűznél serpenyőben: azután töltsd a lyukas fenekű fazékba a kadocot, amennyit meg akarsz rántani, csorgass a vajba a csuporból, annyit, hogy egészen vehesd ki, mikor sütöd, szép sodor lészen, mikor úgy gondolod, hogy megsült, vedd ki rostás kanállal, és nádcukorral édesítsd meg felül, és tálald fel

És itt egy élesztős recept is:

Körtvély-fánk, azaz körte-fánk

Végy édes tejet egy fazékba, törd egynéhány tojásnak a sárgáját; a fejérit tartsd egyéb szükségedre, úgy, hogy mennyi téj, annyi tojássárgája; abba tégy lisztet, igen jól keverd el, és egy kanálka élesztőt is tégy belé, jó sűrűn kell hagyni: azonban ruhával fedd bé a fazekat, tedd meleg helyre, hadd keljen meg, midőn megkél, darabonként dobd forró vajba, és mikor megsül, egy kis szálkával szedd ki, mind úgy cselekedjél, és igen szépen felpuffad és gyenge lesz, a tálban nádcukorral hintsd meg; ha az nincs, egyéb mézzel hintsd meg, vidd az asztalra. Némelyek a tojásfehérjét is belé verik: de nem lészen olyan porhanyó, mint mikor csak a sárgájával csinálják: tégy ízlésed szerint, amint szereted.

De ez is fánknak számított:

Zsálya-fánk

Szedj szép zöld zsályalevelet, mosd meg vízben, egy tálba két vagy három tojást kell verni, és mártogasd abba a száránál fogva, és fejét liszttel meghintvén vajban rántsd meg.

Azt gondolom ez elég inspiráció arra, hogy ki-ki maga döntse el miként készíti. Mindenesetre a régi receptek szerint a sáfrányt sokszor rászórták az ételre. Ezt akkor se tegyük, ha egy egész stadion buzdít minket rá :) És íme egy idézet záróakkordként. A mai ember ízlése nem annyira szereti a keserű ízeket. Galeotto, Mátyás király krónikása ezt írta a magyarok étkezéséről, melyből kiderül, hogy a sáfrány milyen jelentős helyet foglalt el konyhánkban. 

„A magyaroknál nemigen van szokásban az étekosztók, úgyhogy csak a legnagyobb nehézségekkel védheti meg az ember a magyarok bőséges és gazdag táplálkozása miatt kezét és ruháját a beszennyeződéstől, mert a lecsöpögő sáfrányos lé néha az egész embert bemocskolja.”