Translate

2013. november 2., szombat

Tengeri fogas ázsiai ízesítéssel



A halat, mint általában nem szoktam bonyolítani. Most kicsi furfangot mégis tettem bele, mivel ezt a darabot a vietnámiaktól vettem még nyáron. Le is fotóztam az elkészült ételt, de teljesen megfeledkeztem róla, ezért nem is került fel a blogra. Szombatonként Kicsi Lee friss halakat, rákokat, kagylókat, meg amit éppen talál hoz a piacra. Azt mondta ezek olasz területről érkeznek. Ami biztos, hogy nagyon friss minden. A kagylók, csigák élnek, a tarisznyarák is mozgott múltkor. A garnéla persze nem. Az árak mint mindig nagyon korrektek.

Ez a szép darab tengeri süllő remek választás volt. Nagyon viccesnek találtam, hogy míg mi európaiak megfogjuk a halakat a boltban gumikesztyűvel, addíg ők pálcikával nyúltak a kopoltyú alá és azzal emelték meg a portékát. Mivel ott vettem, hát ázsiai ízesítés dukált neki. Ázsiai citromfüvet, magyarosabban fenyérfüvet késsel feldaraboltam, majd botmixerrel olajban szétturmixoltam. Sót, borsot, picike fokhagymát és vöröshagymát tettem hozzá.  Ettől jó krémes lett. Ezzel a masszával bekentem a halat és hagytam fél órát pácolódni. 240 fokos sütőbe tettem 20 percre, de félúton megfordítottam. Az idő leteltével rákapcsoltam a grillt és mindkét oldalát ropogósra pirítottam.

A saláta paradicsomból állt. Az öntet adta meg a pikantériáját. Egy darabka gyömbért lereszeltem és felöntöttem rizsecettel. Adtam hozzá cukrot és borsot is, no meg egy picinyke vöröshagymát. Amikor az öntet összeért megszórtam gazdagon korianderrel. Beleforgattam a paradicsomokat és hagytam még húsz percet pihenni. Még nem készítettem ázsiai módon sült halat, de azt gondolom van benne lehetőség. :-)

Nincsenek megjegyzések: