Translate

2013. február 6., szerda

Életem legjobb szendvicse

A mai bejegyzés egy tuti sikerszendvics: egyszerű megcsinálni, különleges, extrém ízvilág és annak is ízlik, aki egyébként nem szereti az összetevőket. Ez hogyan lehet? Az összetevők olyan finom harmóniát alkotnak, hogy nem lehet ellenállni a csábításának.


Tény, hogy a szendvics összeállítása gyerekjáték, de a koncepció, ami mögötte van megér pár mondatot. A szendvics egyik lényege, hogy akár kenyeret, akár bagettet használunk csakis a szuper friss és ropogós jöhet szóba. Ha nem ilyen, kár az időért. 
A másik, hogy csakis érlelt sonkát szabad használni. Minél öregebb, annál jobb. Egy sima pármai sonkával ne vesződjön senki. Egy spanyol érett serrano, már elég ízes lehet hozzá.

Még a blogírásom hőskorában volt egy bejegyzésem, amiben hosszasan írtam a pata negra sonkáról és arról, hogy évek óta van még dugisonkám belőle. Egy picit most is feláldoztam a szendvics oltárán. Szerintem bármilyen sokáig érlelt sonka jó, de ha nagyon sós, akkor nem.
A másik fontos dolog a megfelelő sajt. Igazi roquefort sajtot kell venni. Sajnos az egyszerűbb, olcsóbb kéksajtok nem hozzák meg a várt eredményt. A Roquefort vidékéről származó sajtok igazán jó állaggal és sokak számára penetráns aromával rendelkeznek. Ha a felhasznált sajt lágy ízű, akkor megint game over.  

Gondolom már az eddigiekkel is kiütöm a biztosítékot, de tovább is van még. Elöljáróban annyit, hogy minden változtatási kísérletem eddig kudarcba fulladt. Szóval ha jöhet a többi intelem, akkor a mogyoróval folytatom. Igazi, jó minőségű, nem avas törökmogyoró szemek kellenek. A túl nagy szeműek is kerülendők. Nekem sikerült a piacon igazi édes mogyorót vennem. Ezek kissé nyúlánkak és apróbb szeműek. Ebből létezik egy vörös héjú változat is, de az nagyon ritkán kapható, viszont egytől-egyig édesek.

És az utolsó összetevő a mazsola. Ebből lehet kis, vagy nagyszemű, de a lényeg, hogy aranymazsolát kell beszerezni. A barnás színűvel nekem nem ízlett a szendvics annyira, de a szendvicsben nem ez a leggyengébb láncszem. A legfontosabb a jó sonka, aztán a sajt jön a listán.

Szóval a kenyeret meglocsoljuk a legjobb olívaolajunkkal, amire jöhet vékonyan a sajt. Én kézzel szoktam elegyengetni.  Nem kell túl vastagon, hogy ne ütközzön ki erősen az íze. Csak úgy módjával, de határozottan. :-)
Erre kerül a sonka, de annyi, hogy evés közben azért domináljon. Tehát sok, de nem rengeteg. Szépen elhelyezzük a mogyorószemeket és a mazsolákat. A lényeg, hogy bármekkorát harapunk kerüljön a falatba mindenből.
Ennyi az egész, és az eredmény: a sajt túl ízes, ezt a mazsola hivatott ellensúlyozni, sőt gyakorlatilag összhangot teremt a sok összetevő között. Én nem szeretem a mazsolát, de ez esetben imádom. A sonka megadja azt az állagot, ami nélkül nem rágódnánk a szendvicsen. Ez az egyik élményfaktor. E nélkül túl könnyed lenne a harapás. Imádom, ahogy el kell harapni a húst, hogy ne rántsam ki egyben a sonkát. A mogyorót meg nem kell magyarázni. Ropog, ahogy illik. És ez egy kihagyhatatlan élmény.
Szóval a sok íz és állag-kavalkád a szendvics lényege. Az összhangban rejlik a zsenialitása, és az meg is van benne. Hogy a rákba tudtam ennyit írni egy szendvicsről? A szószátyár mindenemet.

Hozzávalók:
roquefort sajt
ízes, érett sonka
friss bagett, vagy kenyér
aranymazsola
törökmogyoró



Nincsenek megjegyzések: