Kókusztejes, mogyorószószos zöldségek

Mostanában a kelleténél többször készítettem húsos ételt. Kellett is miatta hallgatnom eleget, úgyhogy most valami zöldségessel álltam elő. Nem mintha az egészséges életmód zászlóvivője lennék, de ösztönösen törekszem rá. :-) Látens egészség párti vagyok, de sajnos akkora a csábítás a bűnös, ám annál ízletesebb ételek iránt, hogy az egészségtudatosságom, nem képes a felszínre törni. Soha semmitől nincs lelkiismeretfurdalásom, maximum dühöngök, ha késő este többet ettem a kelleténél, de ez mostanában igen ritkán fordul elő. Van hová fejlődnöm.

Nincs semmi bajom a zöldségekkel, 6 évig nem ettem húst, így nyugodtan mondhatom, hogy voltam mindkét oldalon és az a tapasztalatom, hogy nem jelent akkora életminőségbeli különbséget a zöldségevés, hogy ne fogyasszak húst. Persze, ez nem most volt, így talán viseltesebb koromban nagyobb lenne a kontraszt, de most meg nincs inspirációm. Anno, egyszer csak felhagytam a hússal egyik napról a másikra. Nem volt abban sok értelem, így magyarázata sincs. Egyszerűen így tartotta úri kedvem. Nem voltam én vegetariánus, csak nem ettem húst. Úgy főztem másoknak a húsos ételeket, hogy még csak bele sem nyaltam. Nem undorodtam semmitől, nem érdekelt, hogy a szegény állat élhetne még, ha én nem... Aztán egyik nap elmentem egy Meki mellett és vettem két sajtburgert. Persze magamnak, és meg is ettem. Valahogy a blogomat is így kezdtem írni. Egy vasárnap reggel rádöbbentem, hogy nincs blogom. Esküszöm addig soha nem olvastam egyetlen blogot sem. A Világevő Facebook oldalán regisztráltam egy vietnámi vacsorára, mert valaki felhívta erre a figyelmemet. Ezért, ha valaki azt mondja, hogy a blogom eleinte hasonlított valakiére, akkor az csakis a véletlen műve lehet. Ami azt illeti, ma sem elemzem ki kinek mi jó a blogján. Főleg a tartalom érdekel, de ha tetszetős is, az duplán jó, de nem időzök el a mitől tetszik kérdéskörén. Mások blogjában azt szeretem, ha a recepten kívül másról is írnak. Ezzel közelebb hozzák a személyiségüket és jobban érthetővé válik, hogy miért azt főzik, amit. Vannak akik ebben zseniálisak. Pl. Panka a fiatal diáklány évődése a világgal remek olvasmány számomra. Okos meglátások és jó szöveg, valós problémák és élethelyzetek. És speciális fiatalos humor. De, hogy ez így van-e ki-ki döntse el maga. Itt bele lehet pillantani: Szárnyalj, és a felhők felett nem érhet baj
Panka, ha olvasod, akkor a Gasztroblogokra is tölts fel, ne csak kommentelj!

Szóval a kajáról is pár szó. Szárzellert szeleteltem, de bőven. Hozzá aprószemű csiperke gombát feleztem. Kis gyömbér szintén szeletekben. Kivételesen a vöröshagymát nem szeleteltem, hanem apróra vágtam. Ezt az ételt kissé úgy készítettem, mint a thai konyha szerint szokták, hogy a zöldség a hígabb lében inkább fő kis ideig, mint olajon sül. A hagymát és gyömbért olajon pirítottam, majd egy lapos kanálnyi mogyoróvajat tettem hozzá és két deci kókuszkrémet, meg picike darált chilit. Egy-két evőkanálnyi halszószt és egészen kevés világos szójaszószt. Amikor összeforrt beletettem a gombát és a zellerszárat. Tán két perc sem telt el és beledobtam a szójacsírát is. Ennek már csak másodpercek kellettek. Annyira rendes voltam, hogy rizst sem főztem hozzá. A halszósztól eltekintve ez egy vega étel lenne. Rövid ideig tartó hőkezeléssel és sok ropogós zöldséggel. Hát áldoztam egyet az egészségesebb étkezési szokások oltárán. Jó srác vagyok :)

Hozzávalók:
szárzeller
csiperke gomba
gyömbér
vöröshagyma
mogyoróvaj
kókuszkrém
darált chili
halszósz és szójaszósz
szójacsíra