Fahéjas harcsa mézeskalács morzsával

Nagyra tartom a középkori magyar konyha által teremtett ízeket, erről már írtam is régebben. itt a történeti részekről és két hideg ételről írtam.  És itt a főételről és desszertről. Tény, hogy nincs túl sok elkészített ételem ebből a témakörből, de ennek inkább a lustaságom az oka, mint sem az, hogy az ételek nem érdemlik meg a sokszori ismétlést. Van egy másik, prózai ok is. Ahogy itt a blogomon, úgy a középkori receptek nagyrészében sem található mennyiségi leírás, sőt a legtöbb esetben a szavak fordítása is komoly nyomozást igényel. Ez azonban nem panasz, nagyon élvezem a kutatással töltött időt, de épp az idő, amiből nincs olyan sok, így kevésszer szánom rá magam, hogy egy-egy régi receptet kipróbáljak, vagy átgondoljok. Mert meg kell hagyni, nem egy olyan étel van ezek között, amit a mai ember ehetetlennek ítélne.

A mai magyar konyhából az akkor használt fűszerek teljesen hiányoznak, sőt ezeket egyenesen távoli országok egzotikus aromáinak tekintjük ma. (Például gyömbér.) Az is sajnálatos tény, hogy manapság alig eszünk halat, pedig egykoron a legfőbb alapanyagnak számított. Mondanom sem kell, hogy az akkori fajok egy része mostanra ki is halt hazánk vizeiből, de ez nem indok  arra, hogy mára, már csak a Balatonon együnk hekket nyáron, vagy halászlét Baján, esetleg rántott pontyot karácsonykor. Tele voltak a vizeink rákkal és fogyasztottuk is őket bőséggel.

Vagy tizenöt éve az egyik haverom kivitt egy palackos búvárfelszerelést a Dorogi tóra és amikor lemerültem elállt a szavam. Jó pár édesvízi rákot fedeztem fel. Nem is kicsiket.  Ez azt jelentette, hogy a víz elég tiszta volt ahhoz, hogy megfelelő életteret biztosítson a rákoknak, hiszen azok csak a tiszta vízben képesek megélni. Nem véletlen, hogy szinte teljesen ki is pusztultak vizeinkből. Egyik rokonom fejébe is vette, hogy telepít rákokat és majd árulni fogja. Drukkolok neki. Nem kis idő és pénz kell az első eladható példányokig.

Piazza Gabriella, aki a Tarka Bárka blog szerzője elindított egy versenyt, amiben logikusan halas ételekkel lehet nevezni. Én egy érdekes és autentikus magyar édesvízi rákot szerettem volna készíteni  pályamunkának, ami az 1600-as évekből származik. Egyrészt a középkori magyar konyha tiszteletére, másrészt, mert hihetetlenül érdekes és ötletes ez a recept. Azt szeretem a középkori ételekben, hogy simán tudnak nekem meglepetést okozni. Ahogy fentebb említettem, az elkészítés módjára vonatkozóan nincsenek a receptes könyvekben leírások, legfeljebb utalások. Gondolom anno ezek az információk közkeletűek voltak. Mai kutatásokból és disszertációkból lehet pontosabb konyhatechnológiai adatokat szerezni.

Ez egy rántott fűszeres rákfarok.  Ami biztos, hogy rántottunk is ételeket, de nem a mai értelemben. Az is rántásnak számított, hogy például egy elkészített fűszeres fürjet nyársra húztak és morzsával megszórva tűz felett tovább grillezték. Röviden, ropogóssá vált a morzsa. Későbbiekben vajban is sütöttek. Talán ez nevezhető a rántva sütés elődjének, de semmi liszt, tojás, zsemlemorzsa nem volt.

Mivel csak hallal lehet indulni átalakítottam a receptet és fincsi harcsát vettem rák helyett. A halat kevés sóval és frissen reszelt fahéjjal ízesítettem, majd hagytam fél órát pácolódni. Közben mézeskalácsot elmorzsoltam a tenyeremben. Kevés faolajon - mert, hogy így hívták az olvaolajat - megpirítottam a halat. A serpenyőből kivettem és hagytam kihűlni, hogy szép darabokat szedhessek le róla. Ezeket a halkockákat megforgattam a mézeskalács morzsával és rátettem egy tűzálló tálra, majd a 200 fokos sütőbe dugtam légkeverésen. Figyeltem folyamatosan, hogy mikor lesz szép poirult és ropogós a morzsa. Igen gyors és egyszerűen elkészíthető étel, de bevallom magamtól ilyen soha eszembe nem jutott volna. Már a fahéj és a rák, vagy ez esetben hal ötlete sem semmi, dehogy megszórjam süteménnyel, na az a valami. Ha erre azt mondja valaki, hogy elődeink nem voltak kreatívak!!!???

Ami legjobban meglepett, hogy többekkel megkóstoltattam és mindenki elismerően bólogatott. Csak magyar vér folyhatott az ereikben... Egy kis meghökkentés a végére: Bármily hihetetlen is arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne egy kis mézzel meglocsolni a halat. komolyan mondom tuti jót tett neki. Ha legközelebb ilyet készítenék, akkor a halra mézet csurgatnék és így dobnám serpenyőbe, hogy karamellizálódjon a méz rajta. A mézeskalácsot is kölön sütném ropogósra és a végén forgatnám bele a halat. Így jól rá is tapadna. Brutális lenne, de biztosan csuda jó.

Hozzávalók:

harcsa szelet
mézeskalács
fahéj
olíva olaj