Translate

2013. február 3., vasárnap

Lazacos saláta

Egy nehéz ebéd után vagy rá kell tenni még egy lapáttal, vagy igazán könnyűt és egyszerűt készíteni. Második verzió lett elfogadva. Egy lazac darabot besóztam és őrölt koriandert szórtam rá. Serpenyőben megsütöttem mindkét oldalát és kitettem az ablakba hűlni. Épp elég hideg és szeles az idő kint.



Tíz perc alatt lehűlt. Közben összevágtam paradicsomot, uborkát, újhagymát. Jól meglocsoltam citrommal és picike sót szórtam rá. A mozzarellát apró kockákra vágtam és erre lilaborsot tettem, mert ennek rengeteg a festékanyaga és szépen megszínezte a sajtot, meg amúgy is nagyon jól passzol az aromája a halhoz. Finomom olívaolajjal is meglocsoltam, de jócskán, de a sajtot csak ezután tettem bele, hogy ne legyen minden lila.





A salátát tányérra halmoztam és a tetejére egy szeletet tettem a lazacból. Ez is kapott egy kis olajat és természetesen az egészet megszórtam lilaborssal. Azért ez a sok olaj, mert annál nincs finomabb, mint friss kenyérrel tunkolgatni.
Sára szerencsére épp most sütött kenyeret.



Nincsenek megjegyzések: