Sárgasávos makréla vidám salátával

 Eltartott egy jó ideig mire megfejtettem, hogy mi a magyar megfelelője ennek a halnak, mert véletlenül sem szerepelt a csomagoláson olyan név, amivel egyszerű halandó beazonosíthatná a fajtát.
Nyomozásam eredménye, hogy a csomagoláson szereplő név valamilyen makréla fajta.
Ez igencsak meglepett, látva a nálunk kapható makrélát, meg nem fordult volna a fejemben, hogy ugyan azon fajtához tartoznak.

Tehát, makréla. Ez a hal is meglehetősen feszes húsú, és erőteljes aromájú, bár annyira nem, mint az itthon kaphatóknak. Apróbb termete miatt gyakran árulják szárítva, akár snack-nek is. Zavaró szálkák mindössze az úszói mentén találhatóak, ami viszont könnyen eltávolítható.   Egy ilyen halat nem kell túlzottan ízesíteni, bár szerintem a többit sem.

A lazaccal szoktam durvulni, de az mindent elvisel. Erről máskor írok bővebben.
Egyszerűen chilis sóval meghintettem és pihentettem egy órát.
A lényege a vacsorának a salátában rejlett. Kicsit sós, kicsit csípős hal. Na, ehhez mi legyen a köret?

Naná, hogy saláta. Méghozzá valami egzotikus gyümölcsös. Ó, ha lenne mangóm itthon... de nincs. És mi van? Nézegettem jobbra-balra. Egy csoffadt narancs. Heuréka. Nincs az az Isten, hogy lekergessem magam a zöldségeshez. Heverészett a hűtőben egy fél jégsaáta. Ez sem rossz, gondoltam. Na színezzük tobább a dolgot! Szeretjük a retket? Hát, persze! Akkor az is jöhet. Sárga, zöld, piros. Nekem máris tetszik. Egy kis só, bors és az elmaradhatatlan fehér borecet.  Itt kérem, ma minden a ropogásról szól! A halat leheletnyi burgonyakeményítővel bevontam és így sütöttem ki bő olajban. Tudom, tudom, hogy nem egészséges, de mára felmentést kaptam  tudatos étkezésből. Az olaj miatt ez nem egy könnyű vacsora, de ha a halakat kifilézem, akkor simán megsüthettem volna pár csepp olajon, serpenyőben. Azért valljuk be, hogy így mégiscsak szebb és persze finomabb.