Nyúl lilával és sárgával

Kultúránként változik, hogy az emberek az állat mely darabját részesítik előnyben. Egyes nomád népeknél a legjobb, legértékesebb falatot a legidősebb ember kapja meg. Van, hogy ez épp egy darab csont, amin már csak nyomokban van hús. Van egy arab barátom, akit ha megkérdeznék, hogy bárány gerincet, vagy nyakat kér, hát lehet, hogy a nyakra szavaz.
Néha, bizonyos részeit az állatoknak elképesztően olcsón lehet megkapni más részeihez képest. Nálunk többnyire a csontos részek olcsóbbak. Érdekes dolog ez, hiszen amiben csont van sokkal ízletesebb. A csirke vagy kacsa szárny például igazán vonzó áron szerezhető be. Az ár, mint látszik nem áll egyenes arányban az élvezeti értékkel, hiszen a szárnyakból hihetetlenül finom és ízes ételeket lehet csinálni. Hasonlót tapasztaltam a nyúlnál is.
A gerinc, mint mindig a legdrágább, bár nekem nem lett a kedvencem, mert igen ügyesen kell elkészíteni, hogy ne érezzük száraznak. Tény, hogy a csonttal evés közben nem kell vacakolni. Ott van a comb, ami szintén szippantja a pénzt. De mi van a lapockával, ami meg olcsó. Én persze "miértisne" alapon első combnak hívom. Így mégiscsak menőbb, nem? Persze picik és persze nem csak húsból áll, de szerintem nagyon finomra lehet sütni. Nagyon omlós és szaftos. Ezt veszem legtöbbször.
Egyszerűen fólia alatt meg kell sütni só, bors és fokhagyma társaságában, míg leomlik a csontról. A végén kaphat egy kis pírt, de vigyázni kell vele, mert ha kiszárad a felszíne már nem annyira élvezetes. De ez ízlés kérdése.

Párolt burgonyával és répával szoktuk enni, de most változtattunk és svájci lilaburgonya chips készült hozzá, olajban sütve. Amire vigyázni kell, hogy a burgonya szeletek annyira össze tudnak tapadni, hogy ha nem szeletenként dobjuk az olajba, akkor összetapadva maradnak, hiába minden ellenintézkedés. Így viszont nem lesz a belseje ropogós.
A legropogósabb eredmény érdekében kipróbáltuk, hogy milyen lesz, ha sütés előtt fél órára besózva állni hagyjuk. Sütés előtt lemostuk róla a sót és leszárítottuk. Azt tapasztaljuk, hogy mindkét esetben ropogós lett. Viszont a besózott változat, mivel vizet engedett a sótól, töredék idő alatt megsült, tehát időt lehet vele spórolni.
A mártás elmaradhatatlan része ennek a fogásnak. Vöröshagymát lepirítottam vaj és olíva olaj keverékén. Ne égjen meg, de finomabb, ha kap egy drappos színt.

Ebbe később tettem magos mustárt, majd tejszínt, borsot, sót. Ahogy a fotón is látszik van egy másik mustár is benne. Ez a legnagyobb kedvencem. És a világon sok más embernek is. Ez az angol mustár a legízesebb, amit valaha kóstoltam. Annyi a gond vele, hogy csípős. És most nem vágytam erős ízre, ezért csak keveset tettem bele. Ha csak ezzel csináltam volna, akkor szép sárga mártást kaptam volna. Mivel nem ezt tettem kénytelen voltam kurkuma port szórni a mártásba. Na így már szép is lett.
Azért egy lilaburgonyához jobban passzol a sárga, mint a fakó mustár szín, nem?

A változatosság kedvéért amíg sült a hús, betettem félbevágott póréhagyma darabokat a sütőbe.