Mikor odaértünk Pollok László várt minket, és mindenkit külön köszöntött. Bevezetett minket a csárda teraszára és felhívta a figyelmünket, hogy van pár üveg bor, amit hozott és hogy fogyasszuk kedvünkre. A borok várakozásomon felüliek voltak. Kerkaborum - vörcsöki furmint, Szászi Endre - Öcsi és Orsolya - válogatás.
Barnabás már füstölőbe tette a fogasokat, ami nem volt más, mint egy hatalmas vashordó. Ebben lógtak a halak, alulról pedig folyamatosan melegítette a tűz.
A hal hihetetlenül friss és tiszta ízű volt, a füst csak egy kedves kis ráadás. Arany színben pompáztak, mikor kivette őket a forró füsből. Lilahagymával és egy erősen fokhagymás, tejfölös, majonézes mártássa tálalták. Friss kenyérrel síri csöndben tömtem a fejembe. Zseniális volt ez az egyszerű, tiszta ízű étel.
Ha csak ennyiért jöttünk volna, akkor is megérte volna, de ez csak az előétel volt. Utána a két szakács nekiállt a gigantikus mennyiségű halászlé elkészítéséhez. Mindketőt imádtuk. Mindenkinek megvolt a maga kedvence, de igazából nem volt érdemes rangsorolni, mert hibátlanok voltak.
Végre volt egy nap, amikor mindenki ráért, amikor mindenki jókedvű volt, amikor a nap is a mi kedvünkért sütött, amikor a vendéglátók komolyan azt akarták, hogy jól érezzük magunkat. Nagyon tetszett, hogy a csárda séfje szinte láthatatlanul sertepertélt. Úgy kellett valakit megkérdeznem, hogy ki készítette a másik levest. A szerénységét és a lelkét is belefőzte a levesbe. Ettől lett szívet melengető.
Úgy tartom, ha valami jó, akkor nem kell róla beszélni, nem kell magyarázni miért jó, csak élvezni kell, és én ezt tettem, és minenki más is így volt ezen a délutánon.
Ha tehetitek menjetek el Érsekcsanádra és térjetek be a Rév csárdába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése