Az öreg Imréről talán már írtam, Ő az, aki évek óta jár hozzánk és segítkezik a ház körüli munkákban, amikor szükséges, nem utolsó sorban pedig nála terem a paradicsomaink egy része és olyan csodálatosan metszett gyümölcsfái vannak, amit mindenki csak irigyelhet.
Nemrégiben náluk jártunk szüretelni és észrevettük, hogy a veteményese tele van apró céklalevelekkel. Rögtön le is csaptam: Imre, ti ugye nem eszitek meg a leveleket? Naná, hogy nem volt a válasz. Buzdítottam, hogy fogyasszák, de azért elkunyiztam egy zacskónyit. Imre meg serényen szedte nekem, igaz tövestől. Na, ez még jobban tetszett. Pinduri céklácskákat vittem haza levelstől.
Abból készült ez a mostani saláta.
A leveleket levágtam úgy, hogy a szárakból maradjon vagy másfél centi a gumókon, azután félbevágtam. Vajon és olívaolajon elkeztdtem pirítani. Meg sem kell hámozni, a barnás héjja ahogy hőt kapott azonnal céklaszínű lett. Sót, borsot tettem rá. Időnként ellenőriztem, hogy elég puha-e. Amikor jó lett, ráöntöttem balzsamecetet. Azért a végén, mert ha nincs elegendő folyadék a serpenyőben akkor a balzsamecet odaég. Mégegy percecske pirítás, hogy az ecetnek csupán az íze és ne az ereje maradjon meg, és levettem a tűzről.
Tányérra helyeztem, meglocsoltam joghurttal és frissen szedett és pirított diót tettem rá. Még egy kis olívaolaj és ready, steady, go.
Azért tálaltam így, mert másutt többnyire összekeverik a céklát a joghurttal és nekem az a homogén szín nem tetszik. Arról nem is beszélve, hogy minden összetevőből annyit és akkor veszek, ahogy épp kedvem tartja.
Kenyérrel akár egy könnyű, de tartalmas ebéd is kerekedhet belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése