Szecsuáni csirkeszárnyak - haladóknak!

Ha van étel, amire azt mondhatom, hogy top-top-top, akkor ez az. Amíg az ember nem eszik egy jól elkészített szecsuáni csirkeszárnyat, addig csak szereti a kínai konyhát, ez után viszont imádni fogja.
Tökéletes borzalom. Így tudnám leginkább jellemezni ezt az ételt, mégis ha beleízlelek, akkor muszáj tovább és tovább ennem, míg az utolsó kis szárnydarabocska is elfogy. Minden falat egy újabb szenvedés és egy újabb gyönyörűség is egyben. Perverz, ezért mondom, hogy csak haladóknak.

Van még két fontos tudnivaló, annak aki otthon nekilát elkészíteni:
1, Olyan mérhetetlenül erős, torokkaparó szag fog terjengni a konyhában, ami szinte megfullasztja az embert.
2, Valójában kettős szenvedés ez az étel, egyszer amikor befelé megy, másodszor, amikor kifelé. Viszont a jó hír, hogy kipucolja a beleket. :-)


Nálunk ez egy olyan fogás, amit sohasem hirtelen ötlettől vezérelve készítek. A mostani előzménye például az volt, hogy Sára a hét vége felé megjegyezte, hogy együnk valami durvát, amivel ellensúlyozzuk a heti stresszt. Eltelik némi idő és jön a következő megjegyzés, hogy ez legyen valami kínai. Ekkor már mindketten tudjuk, hogy mi legyen az a "valami kínai", de még nem mondjuk ki.
Megint csak telik az idő és jön a végső mondat: csináljunk szecsuánit! Eddigre én már ellenőrzöm, hogy van-e itthon friss gyömbér, elég chili és fokhagyma, szecsuáni bors meg mindig van, mert imádjuk.
Szóval, ez a bevezető rituálé.

A csirkeszárnyakat apró darabokra vágom. Szárnyvég plusz négy darab. Sára imádja a ropogósra sült szárnyvégeket, úgyhogy olyat veszek, amin az is rajta van. Ennél az ételnél, tényleg fontos, hogy szárnyat használjunk. Próbáltam már más részből is, de ez az igazi.
A húst ropogósra kell sütni. Én rácsra pakolgatom és a sütőbe 220 fokon, extra hőlégkeveréssel sütöm, hogy ne legyen zsíros a végeredmény. A bő olajban sütés épp így megfelel a célnak. A húsra semmilyen fűszert sem teszek, még sót sem. De tényleg jó ropogósra kell sütni !!!
Amíg szépén porhanyóssá sül, előkészítem a hozzávalókat. A kínai ételekre jellemző a hármas tagoltság: egy harmad hús, egy harmad zöldség, egy harmad rizs. Mivel ez nem mondható egy zöldséges ételnek, az erre eső harmadot a chili, a gyömbér, az újhagyma, a fokhagyma és a szecsuáni bors mennyisége adja. Ez azért elég durva mennyiség ilyen erős fűszerekből, de nem szabad vele spórolni. Szóval amennyi a hús, annyi a többi is. 14 szárnyhoz egy fej fokhagyma és 30 paprika meg sem kottyan. Az enyémbe most került egy további hozzávaló, amit egyébként sohasem teszek hozzá, de most Sára kérte, hogy legyen benne. Ez a káposzta volt, vékony csíkokban. Ebből csak annyi került bele, hogy a brutálisan erős falatok között néha egy kevésbé "borzasztóra" is haraphassunk. Meg kell mondjam, hogy jó ötletnek bizonyult. Arra számítottam, hogy nagyon ki fog lógni az íze, de nem tette.
Közben a rizs is mehet a gőzpárolóba. Mivel minden frissen és melegen finom, fontos, hogy egy időben  készüljenek el a dolgok.

A fűszereket külön-külön megpirítottam. Először a szecsuáni borsot, de csak addig, nehogy megégjen, majd ki kell venni.  Gyömbért kicsit jobban, de csak pillanatokig, a fokhagymát épp, hogy csak. A szecsuáni borsot a friss paprikával, káposztával csak annyira, hogy roppanós maradjon. Szárított chilit használok, amiből sütés előtt a magokat kiszedtem. Addig sütöttem, amíg szinte megkeseredik. Ilyenkor barnás vöröses lesz, de ne kegyen feketés. Jól áll az ételnek a kesernyés íz. Erre rádobtam az újhagymát egy-két másodpercre.
Mire a fűszereket megpirítom, már a fulladás szélén állok, hiába teker ezerrel az elszívó. A bors a paprika és a gyömbér együttesen szinte elviselhetetlen. Ilyenkor az ablak is tárva nyitva, nyeljük a pohár vizeket, hogy tisztuljon a kaparó érzés a torkunkról. Nagyon kemény. Valami ipari elszívóra lenne szükség, hogy ezt kiküszöböljük, mert a házi ketyerék nem képesek felvenni a versenyt. Igaz a fejem akkor is a serpenyő és az elszívó között marad. Néhány perc múlva kitisztul a levegő, ablak bezár, csilingel a gőzpároló, hogy kész a rizs. Ehhez az ételhez mindig több rizs kell, mert egy-egy olyan falat után, amibe bors, chili és még egy kis gyömbér is kerül, hát más vigasza nincs az embernek, mint nyelni a rizst.

Végezetül az összes alapanyagot összeforgatom egy wokban és jól meglocsolom szójaszósszal. Azért, hogy valamennyire láthatóak legyenek az összetevők, ezeken a fotókon kevesebb a szójaszósz, de miután elkészültek a képek még egy adagot öntöttem hozzá.
A szójaszószban lévő só elegendő az ételnek.

Leírhatatlanul finom. Arra kell ügyelni, hogy a gyömbér, chili és szecsuáni bors egyformán markáns legyen az ételben. A szójaszósz felveszi a fűszerek ízét és a ropogósra sült csirkeszárnyakat átáztatva az egész húst átjárja. Nem puhul le a szárny, mert szinte az összes nedvességet kisütöttem belőle előzőleg, így megmarad a porhanyósága. Mire lepuhulna, már elfogy. :-)
A chili aromásan csíp, ahogy egy paprikától el is várjuk, azonban ez most enyhén kesernyésre pirult, amiből a keserű íz a többi íz mellett eltűnik, csupán árnyalja a paprika erősségét. Ehhez kell hozzáadni a bors ízét, ami nem egyszerűen erős, hanem zsibbasztó hatású. Savanykásan zsibbaszt, mint a fogorvosnál az injekció íze. Csíp és közben zsibbaszt és ettől igen extrém élményt nyújt. Tetézi mindezeket a gyömbér pikáns csípőssége és a fokhagyma.
Összefut a nyál a számban.
Akkor jó, amikor nem tudsz megszólalni, annyira brutális és úgy érzed, hogy szétrobban a szádban. Szinte ehetetlen. Viszont, ha nem ilyen, nem lehet élvezni. Egyszerűen muszáj borzasztóan ehetetlennek lennie, ahhoz hogy élvezzük és imádjuk.

Hozzávalók
csirkeszárny
gyömbér
újhagyma
szecsuáni bors
friss gyömbér
fokhagyma
káposzta (nem szükséges)
szójaszósz
piros paprika (nem szükséges)