Tisztelet minden konyhai dolgozónak, meg egy jó kis kacsa curry

Igazi vissza nem térő alkalom toppant az életembe - amire azt hiszem, hogy - az elkövetkezőkben rengeteget fogok visszautalni. Már csak azért is, mert annyira sokat tanultam-tanulok belőle, hogy elképesztő. Elárulom: jelen pillanatban is robotolok és ezeket a sorokat felkérésemre Sára írja.

Szóval, valóban vannak pillanatok, amikor abban reménykedek, hogy ez tényleg egy vissza nem térő alkalom, mert minden nap meghalok, de reggelre mint főnix madár, újra kell élednem. Elő a farbával!


Lehetőséget kaptam, hogy részt vegyek egy nagy és profi konyha munkájában.  Ezt tényleg nem hagyhattam ki. Egy rendezvényre főzünk, ahol 450 ember lesz, igazi "úri népeknek" való ételekkel. Ne a szokásos fantáziátlan csévinges fogadásokra tessék itten gondolni, hanem arra, ami egy jobb gála rendezvényen előfordulhat. El ne felejtsem, 24 féle étel készül, fajtánként 450 embernek!
4 napig készültünk rá. Igen, igen nem elírás történt, helyes a többes szám első személy, mert nem csak lelkes szemlélője vagyok a folyamatoknak, hanem az egyik nélkülözhetetlen (? :-) ) kuktája. Szeletelek, csomagolok, vágok, kavarok, gyúrok, töltök, kiviszek, behozok, mindent zokszó nélkül, amit csak rám bíznak. Sőt, volt olyan dolog, ahol a teljes folyamatot én csináltam, végig elkészíthettem az ételt.

Nos, nem véletlenül vagyok műkedvelő, meg hedonista. Az ilyen fizikai megterhelés bőven távol áll a mindennapjaimtól. Az ötven négyzetméternyi füvem lenyírása után is muszáj leülnöm egy jó sör mellé. Most meg 12 órán át állok, mit állok, megyek ide-oda. A kezemen vízhólyag és izom lázam (!) van a szeleteléstől. A szakács azt mondta, hogy kialakult a vágóizmom. Nagyon durva!

Közben ezernyi trükköt és praktikát sikerült ellesnem (majd írok róla) ráadásul a szakácsok minden kérdésemre készséggel válaszolnak, megosztják a mesterség csínját-bínját velem. Ezer hála és köszönet érte. Mindegyik szakács nagyon jó múlttal rendelkezik, csupa neves és divatos éttermekben dolgoztak. Majd megkérdezem, hogy közölhetem-e.

Ez a negyedik nap és most már tényleg kivagyok, mint a ruca - ahogy azt némely vidéken mondják. 10 évet öregedtem, fáj a hátam, a derekam és sántítok. A vízhólyagok számának növekedése megállt, de a helye még sajog.
Őszinte tiszteltem és megbecsülésem mindenkinek, aki konyhán dolgozik!

A kemény meló valóban jó lecke, de az a szervezés, előre gondolkodás sem semmi, ami egy ilyen ételsor megkreálását övezi. Itt nem lehet hibázni, a Megrendelőnek nem lehet azt mondani, hogy "bocsi, kicsit megcsúsztunk, holnapra lesz kész". A tervezés mellett a konyha teljes működését irányítani kell, nem elég, hogy a munka kiosztásra kerül, a konyhafőnöknek mindenen rajta a szeme, miközben ő is dolgozik velünk, mert épp csak annyian vagyunk, amennyi feltétlenül szükséges.
Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan helyen lehetek, ahol a legjobb alapanyagokat használják csak fel. De tényleg. Mivel mindenhova bemehetek látom, hogy mi van a raktárakban. Le a kalappal a beérkező húsok láttán.

A második napomon megkaptam a feladatot, hogy csináljak ebédet a dolgozóknak. Örültem, hogy szakácsoknak főzhetek, de izgultam is.
Azt mondták, hogy a kacsamell szűz részét használhatom, meg amit csak akarok. S persze mindezt gyorsan, mert nincs idő hosszas eszegetésekre. Kacsa curry lett belőle.
Kacsát serpenyőben gyorsan megpirítottam. Félre tettem. Utána répát pirítottam, amire zöldborsot, és curryport szórtam. Amikor a répa megpirult - fontos, hogy roppanós maradjon - vékony szeletekre vágott póré és fokhagymát szórtam rá, majd felöntöttem jófajta kókusztejjel és halszósszal.
Amikor minden összefőtt és kissé a szósz besűrűsödött levettem a tűzről. Kész is. Főtt rizzsel tálaltam.

Szerintem pikk-pakk megvoltam, de a séf azt mondta, hogy kicsit lassú vagyok. :-(
Azért ízlett neki is. :-)

Hozzávalók:
kacsamell
zöldbors
currypor
répa
póréhagyma
kókusztej
halszósz