Nyáridéző bélszín szendvics

Mikor akar az ember grillezni, ha nem akkor, amikor fúj a szél, vagy hűvös kinn a levegő. Gyönyörű nyár volt az idei a kerti sütögetés hódolóinak, így nekem is. Ha tehetem a szabadban főzök, olykor hetente háromszor is grillvacsora.

A pácolt kápiapaprika igazi nyári hangulatot hozhat egy hűvösebb délutánon. Nyár végén lehet kapni napon érett kápiát, amit jól megrillezek, annyira, hogy fekete a héja. Utána azon forróságában edénybe teszem és lefedem, vagy alufólába tekerem, ha nincs kedvem mosogatni. Igen, mindenki jól hallotta: mosogatni, mert nem használok mosogatógépet. Nem mondom, hogy  néha nem kívánom a pokolba a nagy halom mosatlant, de döntenem kellett, hogy plusz egy hely a serpenyőimnek (amiből most éppen 19 darab van) vagy mosogatógép. Az előbbit választottam, így amíg nem bővítem a konyhát, ez a rendszer marad.

Azt, hogy meddig dunsztolódjon a melegben a paprika az dönti el, hogy kipróbálva könnyedén leszedhető-e róla az égett réteg, vagy sem. Amikor már szinte lesiklik a grillezett paprikahúsról a héj, akkor jó. A pucolás nem egy kellemes meló, de ha akad a kezem ügyébe jéghideg recina, akkor a napernyő alatt el lehet lenni vele.
A megtisztított paprikákat üvegbe tettem és aprított fokhagymát, olívaolajat és balzsamecetet  adtam hozzá. Olaj annyi kell, hogy ellepje. Ez úgy két hónapja volt.



Ma kinyitottam az üveget és meg voltam elégedve, hogy milyen jól összeérett. Reménykedtem is, hogy így lesz, mert sült paprikát akartam látni a szendvicsemen. Mivel többnyire mi sütjük otthon a kenyeret, pontosabban csak a háziáldásom, ezért így már két összetevő megvolt. A harmadik a bébi rukkolalevél lett. Csak meg kell venni a magot és földbe szórni fél-egy centi mélyen. Pikk-pakk kikelnek, nincs más dolgom, mint öntözni és szüretelni. Azt már mondani sem kell, hogy mennyivel finomabbak, mint a boltban kapható nagy, érett levelek.
De mi legyen a hús rajta, mert azt is szeretnék látni a szendvics tetején.

A bélszínt bepácoltam olaj, bors, babérlevél, borókabogyó, szegfűbors keverékébe.
Most van némi szégyenérzetem, mert egy általam nagyra tartott séf nemrég azt nyilatkozta, hogy a mustáros pác már nem divat. Szóval, ez egy divatjamúlt szendvics lesz. Akkor sem érdekel. Belegondolok, hogy hátulgombolósként hajlandó voltam zokszó nélkül lemenni a harmadik emeletről (pedig magas földszint is volt) a Forint utcai kisközértbe tejért, hogy én téphessem le a lezárt tejesüveg tetjéről a színes alufóliát, mert az annyira tetszett nekem. Ha azt mondom, hogy ha most lenne ilyen tejesüveg, biztosan azt választanám a dobozos helyett, akkor talán értitek a mustár kérdést. Kérem, ez nekem érzelmi, és nem divatkérdés. :-)

Szóval, vagy tíz napja pácolódik a hűtőben egy nagy darab hús, ebből vágtam egy szendvicsre valót. Mindkét oldalát nagy lángon megpirítottam, hogy kérget kapjon, majd négy percre 180 fokos sütőbe tettem. Kivettem és lefedtem egy másik edénnyel, hogy melegen maradjon és a nedvek el tudjanak oszlani a húsban. Nem akartam véreset, sőt azt sem, hogy minenféle szaft kifojjon belőle. Legalábbis ma nem. Egyébként annyira puha lett a hús a páctól, hogy jobban átsütve is lágy maradt, akár egy nokedli.

Szelet kenyérre egy sült, pácolt paprika, erre a szarvasbélszín, a tetejére a rukkola.
Burkolás. Ezt nevezem én ebédnek.