Nem rajongok a mélyhűtött húsokért, de a sors úgy hozta, hogy karácsonykor sok lett a malachús, ezért a két combját lefagyasztottam. Most azt mondom, hogy fenébe a fagyasztással, hiszen annyira finom dolog lett belőle, hogy észre sem vettem, hogy a hús nem volt null kilométeres.
Időnként még én is szeretem a főztömet. Ez után rendesen és hosszasan nyalogattam az ujjaimat. A húst betettem egy mély tepsibe és öntöttem bele egy deci alaplevet, majd hozzáadtam a fűszereket. Gyömbért, egy jó adag ötfűszer keveréket, és mintegy decinyi kínai édes főzőbort is utána küldtem. Ez isteni ízt ad a húsoknak. Lefedtem és 120 fokon elkezdtem sütni. Mint karácsonykor ez is megkapta a neki járó tíz órát. Kétóránként megforgattam a húst, hogy mindenütt érje a szaft. A kilencedik órában levettem a fedőt, leöntöttem a szaftot és elkezdtem rápirítani 200 fokon. Rendszeresen kenegettem a szafttal a tetejét, amibe most már minimális mézet is kevertem. Nem lett édes, de megadta azt a pluszt, amitől szívet melengető lett az íze. Kicsit több, mint egy óra elteltével gyönyörűen megpirult bőre.
Sütés közben nem lesz egészen ropogós, de a sütőből kivéve megkeményedik a bőre, hiszen több gőzt már nem kap. Ilyenkor imádom igazán. Persze, hamar visszapuhul, de egy ilyen finom ételnél ez kizárt, mert előbb fogy el.
Készítettem egy szószt hozzá, aminek az alapja a hús leszűrt szaftja volt. Ebbe tettem hoisin szószt és kevéske osztrigaszószt, valamint egy kis édes főzőbort.
Egy kis osztriga szósz történelem. Lee Kam Sheung, akinek egy kis falatozója volt Kínában, többek között osztrigát is kínált a vendégeinek. Egy alkalommal ott felejtette a tűzön a lét, amiben az osztrigát főzte. Amikor a fedőt felemelte egy sötét színű, és sűrű szószt talált. Ezen felbuzdulva elkezdte ezt az új találmányát is eladni. A sikerre való tekintetre 1880-ban megalapította A Lee Kum Kee nevű, máig híres céget és boldogan élt, amíg meg nem halt.
Persze ebben a szószban vannak azért fűszerek és karamell is, de nagyon behízelgő aromát ad mind a zöldségeknek, halaknak és húsoknak.
Visszakanyarodva a malacunkhoz, annyira klassz lett a hús, hogy semmi köretet nem igényelt. Minden zsír kisült belőle. Végtelenségig, pontosabban az utolsó morzsáig mártogattuk a szószba és próbáltuk eltüntetni a kísértés nyomait, úgy is mondhatnám, hogy a csupasz csontokig mindent elpusztítottunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése